Egy fotós témát keres
Koosán Ildikó
Szép őszi vasárnap délelőtt, kihalt a belváros. A tömeg távolabbi mellékutcákon vásári forgatagban múlatja az időt. A fotós témát keres. Valami jó, ütős felvételt szeretne, amivel dicsekedni lehet, amiről mesélhet, valami emlékezetest a mai napról. Márkás géppel a kezében bevetésre készen lesi a pillanatot.
A vásári kavalkádtól távol, itt a téren alig egy-két ember lézeng. Jó terepnek ígérkezik. Beméri a fényt, képzeletben a már előre megszerkesztett képet állítja be a keresőben, mikor megszólal mellette egy hang:
– Kérem! Segítsen valamivel. – A fotós megfordul. Fiatal házaspár áll mellette, a gyerekkocsiban talán három-négyhónapos baba. Jól öltözöttek. Az asszony mintha meggondolná, gyorsan tovább tolja a kocsit.
– Sajnálom – szól a fotós és visszafordul /Italra kéne – gondolja/, de a férfi próbálkozik:
– Leukémiás a kicsi, néki kérem… – Szégyenletében nem mer a fotósra nézni.
– Sajnálom – mondja a fotós. Nem érti, hogyan kéregethet egy viszonylag konszolidált polgárnak kinéző férfi. Olyan irreális az egész. /Valami jó ütőset, reálisat, emlékezetest szeretne megörökíteni a képen, olyan nem mindennapit./
– Legalább száz forintot, ha kaphatnék … – próbálkozik újra.
– Sajnálom… – mondja ismét, de egy pillanat múlva mégis meggondolja /talán mégsem italra /, de mellette már senki, messze járnak.
/……. mire a kakas kétszer szólna, háromszor tagadsz meg engem./
2017
Legutóbbi módosítás: 2017.10.11. @ 08:02 :: Koosán Ildikó
