Mar a láz metszőfoga
zuhanás előtt,
s bodzaillatún gyöngyözi bőrömet
reszketve ringatón.
Remegő szemhéjam mögött
vibrál emléked,
mint elítélt cellájában
a maszatos neonfény csorog.
Csak így egyszerűn emberin
szomjazom….
cserepes ajkamról suttogás párolog,
íztelen teám száraz torkomon
lávaként zubog.
S csak késik a hajnal…
csontos éj zsibbad a mellkason,
fázom,
mintha hideg lenne.
A nyirkos lombok közt motozó
álmokat hallgatom.
Legutóbbi módosítás: 2017.10.16. @ 17:58 :: Lantos Tímea