Váradi József : 2.) Könyörgés a napi nyugalomért

Nyomtatás

Édesanyám, most újból üzenek magának. Ma délelőtt egy hatalmas géppel dolgozhattam. Nagyon jól ment minden. Ettől ezután megengedik, amíg tehetséggel bírom, mindig ezekkel a nagy gépekkel munkálkodjak. Ezt kívánom azóta, amióta konyha földjén a cipős dobozzal töfékeltem. Hát ma végre meglett. Azóta sok mindent megértettem, még úgy is, ha maguk nem tudták, hogy én mifélékben töröm az agyam. Vagy miken mentem keresztül. Az én eszemben csak egyszerű gondolatok forogtak, mind olyanok, amire azt gondoltam, nem járnak nagy fáradtsággal. — Nem kell semmit tanulni, csak figyelni és uralni az anyagot —, emlékezzen csak, a szomszéd öreg kovács mondogatta ezt. Én minden szavát szentségnek vettem. Ezzel buktam el a negyedik osztályt is. Akkor szöktem meg otthonról. Hallottam, aki nem tudja elvégezni a negyediket, azt felveszik a traktoristákhoz. Jók lesznek a téeszbe. Csak azt hallgatták el, hogy ez nagyon sok vesződséggel jár. Azt is elhallgatták, hogy árvának kell hazudjam magam, hogy betegyenek az árvaházba. Mert csak onnan lehetett zetorosnak menni. Az első hazugságot még legalább negyven olyan követte, hogy ne zavard össze, amit egyszer már mondtál magadról. Higgye el, hazudni nem olyan könnyű, mint gondolják egyesek. Valami idő után, a hazugságnak igazzá kell válnia. Ha nem, rajtakapnak. Aztán sokkal több és szigorúbb iskola következett. Ott aztán mégis el kellett végezned a nyolc általánost, apai-anyai vigyázkodás nélkül. Menni kellett azokon az istenverte végtelen földeken, éjjel-nappal, mikor a szükség kívánta, megállás nélkül, egyedül vagy csapatosan, mindenben volt baj is elég, hol ruhával, hol alkatrésszel, vagy alvással, vagy tanulással, mikor éppen szereléssel, vagy a tisztasággal. Újabbat már nem lehetett hazudni. Ráadásul az én választott nevem és születésem ideje, nem talált semmi hellyel, se idővel, ami az ő könyvükben szerepelt. Ezért nem kapott meg édesapám sem, amikor értem jött. Azon éjjel szolgálatot vállaltam, hogy a látogatás alatt aludni kelljen.

Édesanyám, most újból üzenek magának. Jöjjön hozzám, látogasson meg, ha jónak gondolja, maradhat nálam. Építettem egy nagy szobát, egy jó konyhát és egy nem kicsi kamrát. Van egy kedvére való éléskamra, egy vizes és egy száraz fürdő, és egy jó nagy sufni. A konyha előtt tágas hely van egy téli kertnek. Ott aztán köthet, vagy kézimunkázhat, amennyit csak elbír. Hátrafelé van egy jó darab föld. Nagy kertnek fogjuk be. Terem annyit, amennyi nekünk kellhet. A folyón récét vagy libát is ringathatunk. Az udvaron tyúkot tarthatunk, ha van kedvünk disznót is hizlalhatunk. Vagy amit a szíve kíván.

Édesanyám, ha nem akar hozzám eljönni, engedje meg, én látogassam meg. Mióta ezt kitaláltam, az összes aratást úgy végzem, mintha sakktáblába aratnék, vajon jó lépést teszek, ha visszafarolok a szülőim házához? Jó volna, ha ez nem válnék haraggá. Vagy nem tartaná erősen a régi haragját. Nem voltam jó gyermeke, de ezért most már ne is haragudjék. Volt, amikor olyant tettem, hogy nem gondoltam, azért valaki is megharagudna. A traktoron kívül, egyebem másképp is lehetne, de a traktor még ma is csak elől van. Engedje, hogy megöleljem és megcsókoljam, legalább a kezét, itt a kockás mezők közepén. A bálázott szalmakötegek elsősorban olyanok, mint az égre mutató ujjak. Lehetnek megóvók, de fenyegetők is. Én a megóvós ujjakkal szeretnék magával lenni. Egyetértésére nagyon számítok, bánatát okozó fia, öcsike.

– *** –

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.