Az idő megpihent a vászon-szép tavon,
mint alvó csecsemő, mint alvó nyugalom,
olyan volt mint szülés előtt az anyaöl,
szabálytalan keret, feszített víztükör.
Se csónak, se hajó, se hullám csak a fény
a mozdulatlan víz ragyogó üvegén,
a parttól partig ért a nyújtott pillanat,
hatalmas székbe ült, s hajat bontott a Nap.
Az ősz beérte már a nád sárgáival,
a csönd közé lapult, széjjelszakadt a zaj,
s az óriás ecset míg újabb színre várt,
a tetten ért idő, mint szívverés, megállt.
Legutóbbi módosítás: 2017.11.26. @ 11:43 :: Böröczki Mihály - Mityka
