Rányomom tenyerem a forró radiátorra egészen addig, míg teljesen elviselhetetlen lesz, és érzem, hogy égeti a bőröm, de még tartom néhány másodpercig, úgy, hogy összeszorítom a szám és megpróbálom kikapcsolni a fájdalomközpontot az agyamban, ahogy a tévében mondták. Végül elengedem. A radiátor rozsdás redői vörös csíkokat festettek az ujjaimra és tenyeremre, és tudom, ha még egy percig ott tartottam volna, felhólyagosodnak a vörös csíkok.
A párás ablakra tenyerelek, a kellemes hűvös felület csillapítja a forró radiátor okozta égető érzést. Még csak egy órája vagyok bezárva az osztályterembe, de úgy érzem magam, mint egy vadállat, akit kelepcébe csaltak és a szabadulás útját keresve egyik sarokból a másikba rohan. Végiglépkedek a padok mellett, benézek a padok alá és összeszedem a leesett és ottfelejtett tollakat és radírokat. Sánta Zsuzsi padja tele van szeméttel, nem is tudom, hogy tud itt tanulni. Lovász Gábor összefirkálta különféle együttesek nevével az egész padot. Belevéste, majd tollal kiszínezte a redőket. Elolvasom az összes nevet, amit odaírt de még mindig csak öt perc telt el a második órából. Zsuzsi padjából kiszedem a szemetet és beletuszkolom a papírkosárba. Fellépek az utolsó padra és végigsétálok az egész soron, majd leugrok a végén. Gurulva tompítok, ahogy a tornaórán tanultam, de nekicsapódok a tábla alatti falnak, erre a világoskék fényes málladozó vakolatból lehullik egy nagyobb darab.
Most úgy néz ki, mint nagy Magyarország térképe. Lehasalok és végighúzom az ujjam a szélein. Pont, amikor nyílik az ajtó, és Ági néni lép be rajta, nyomában az igazgatóval. Így csak Ági néni fehér szandálját látom, ahogy kikandikál belőle a lábujja, nejlonharisnyája a hüvelykujjánál kiszakadt. Azt kérdezi, mit keresek a földön, az igazgató pedig felránt a galléromnál fogva és szembeállít magával.
— Nagyon csúnya, amit elkövettél! — hajol le az arcomhoz és látom, hogy Ági néni mögötte összefonja a kezét a melle előtt, és idegesen dobol az ujjával az oldalán.
Miközben az igazgató elmondja, hogy helytelen más holmiját elvenni, és ha még most is tagadok, akkor úgy kipenderít az iskolából, hogy a lábam se éri a földet, nyugodjak meg, hogy egy iskolába se fognak felvenni többé, mert senkinek nincs szüksége tolvajra, és örüljek, hogy nem hívta még a rendőrséget. A hangja egyre hangosabb és nyál fröcsög a szájából, ahogy kiabál. Megpróbálok csak a szájára összpontosítani, az egyre nagyobb lesz, és csak a fogai és a nyála látszik, ami egyre hatalmasabb, és az igazgató már csak egy nagy száj, olyan, mintha mindjárt bekapná a fejem.
Ági néni közelebb lép, megfogja az igazgató karját, hogy nyugodjon meg, ne dühítse fel magát, mert nem éri meg egy infarktus. Az igazgató nagy fehér zsebkendőt ránt elő a zsebéből, megtörölgeti az izzadt homlokát, majd elfordul tőlem, és az ablakhoz sétál. Ági néni közelebb lép, leguggol hozzám, halkan mondja, kéri szépen, hogy adjam vissza a zenélő, számológépes digitális órát a Tomosi Daninak, mert az nagyon drága volt, az apukája külföldről hozta, úgyhogy pótolhatatlan neki, és nem tud újra elmenni oda, ahol ezt a Daninak vette. Én hiába mondom, hogy nincs nálam, ő megrázza a fejét, hogy én voltam a tornaöltözőben utoljára, mikor Dani otthagyta az ablakpárkányon a többiekkel együtt az óráját, ahogy Sanyi bácsi, a tornatanár mondta, csak én maradtam bent az öltözőben. És amikor visszamentünk óra után, már sehol sem volt az óra, pedig az öltözőt bezárják, amíg tornaóra van, és csak a Sanyi bácsinak van hozzá kulcsa.
Ekkor visszafordul az igazgató, megfogja a torkomnál a köpenyem, hogy adjam elő azonnal, mert Dani apukája feljelenti az egész iskolát, és annak minden egyes tanuló a kárát fogja látni, és mindez miattam, egy ócska kis tolvaj miatt fog történni. Én megrázom a fejem, úgy mondom, hogy nem láttam a Dani óráját, mire akkorát lök rajtam, hogy hanyatt esek, Ági néni meg ijedten odalép az igazgatóhoz és kikíséri a teremből, hogy majd ő beszél velem.
Még két órát ülök a teremben, kint egészen sötét lesz, mikor kiengednek, az ellenőrzőm is visszakapom, amibe két oldalt írt az igazgató, és figyelmezteti szüleimet, hogyha holnapra nem kerül elő az óra, akkor annak súlyos következményei lesznek. Hazafelé megfogadom, hogy reggel elszököm otthonról, mert úgysem tudom bebizonyítani, hogy nincs nálam az a hülye zenélős digitális óra, és inkább beállok katonának, vagy elmegyek újságkihordónak, de soha többé nem jövök még az iskola közelébe sem.
Az utolsó saroknál van a Gödör kocsma és a sötét utcában az az egyetlen fényforrás, mert a közvilágítást még takarékossági okokból nem kapcsolták fel. Amikor elmegyek a kocsma mellett, benézek az ablakon, akkor látom, hogy ott van egy csomó férfi, sört isznak, és ott van Sanyi bácsi, a tornatanár is, épp mesél valamit nevetve, és hevesen mutogat felfelé, mintha fel akarna kapaszkodni a csillárra, akkor látok valamit megcsillanni a csuklóján, és nem hiszek a szememnek, mert nem az ő régi barnaszíjas, kerekszámlapos órája van rajta, hanem a Dani digitális zenélős órája, aminek még a pántja is vékony ezüst színű lemezekből van.
Akkor hirtelen odakapja a fejét az ablakhoz, ahol állok, mert érzi, hogy nézem, mert úgy nézem, olyan erővel, hogyha én lennék a Hulk, akkor most hatalmas zöld szörnyeteg lenne belőlem, és egy mozdulattal kiemelném az ablakot a helyéről, a két kezembe szorítanám Sanyi bácsit, és kiszorítanám belőle a szuszt, vagy odavinném az igazgatóhoz, és megmutatnám a csuklóján a Dani óráját.
De ő csak rámnéz, és lehúzza a pulcsija ujját a kezén, majd hátat fordít nekem.
Tudom, hogy holnap nem lesz már rajta az az óra.
Legutóbbi módosítás: 2017.11.13. @ 14:38 :: Braun Krisztina