Megint november, kicsit marós,
most tizenhetes, nem ötvenhatos.
Nemzedékek egymás mellett, alatt és fölött.
Átalakított, átfestett, mégis öröklött
hajlamokkal teli romos és új házak,
együtt él gőg, dicsfény, hazug gyalázat.
Új zenekar, de réges régi kotta,
vérrel írt, izzadságszagú lapokra.
Aranyló ecsettel festett arcok,
vágyfelhők között megélt kudarcok.
Kiontotta vérét ezer meg egyszer,
repedések rendszertelenségében
is maradt a rendszer,
s benne az egyén most is lentragadt,
mint eltaposott csikk a csizmatalp alatt.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Ernst Ferenc