A fekete ruhás nő minden nap, ugyanabban az időben jött hozzánk, a kávézóba, ugyanahhoz az asztalhoz ült le, naponta láttam. Mikor odamentem megkérdezni:
— Mit adhatok hölgyem?
Először rám emelte nagy barna szemét, és megajándékozott egy elnyűtt mosollyal. Kért egy itallapot, hosszasan áttanulmányozta, és mindig egy kávét rendelt fehér rummal.
Majd hosszú szipkát vett elő, beleillesztette a cigarettáját és kivonult elszívni. Előkelően, lassan, hosszú füstöt eregetve. Néha eljátszadozott azzal, hogy karikákat fújt. Egy korty rumos kávé, egy szippantás. Én meg néztem. Néztem és elgondolkodtam, vajon mivel foglalkozhatott ez az elegáns, de mára már kissé megkopott, de valamikor biztosan gyönyörű hölgy? Úgy éreztem, láttam már valahol, talán egy színdarabban.
Egyenes derékkal ült bármilyen széken, lábát keresztbe rakva, szeme révetegen merült el a messzeségbe. Még kávéját kortyolgatva kért két deci vörösbort. Minden kortynál meglötyögtette poharát és annak mélyére nézve, talán a múlt kísértetei járták át a lelkét.
Szerelmei már rég elfeledték ölének bujaságát, s emlékeiben élt már csak vadsága.
Néha-néha egy idősebb úr jelent meg, leült a hölgy mellé. Nem sokat beszélgettek, de olyankor mindig mosolygott, kissé lebiggyesztett szájjal, melynek sarkán a vörös rúzs enyhén elkenődött. Iszogattak pár pohárkával, és együtt távoztak olyankor a kávézóból.
Másnap általában enyhén ziláltan jelent meg kávézónkban a hölgy az ilyen légyottok után. Citromos vizet kért, mert a felöklendezett gyomorsav marta a torkát, s az ezernyi cigarettától savanyú volt már egykor málna ízű szája. Szép kezén a vörösre festett körmei letöredezve verték vissza fényét az elmúlt estének. Szeme alatt fekete karikák látszódtak.
Nem mertem megszólítani, hogy öntse ki a szívét, mint sokan mások, akiket kérlelni sem kellett és a pulthoz ülve egy-két felest benyomva mesélték el életük tragédiáit. Erre szoktam mondani, ha kérdezték tőlem, mivel is foglalkozom — pultos és pszichológus vagyok!
Az ő történetét szívesen meghallgattam volna! Így csak elképzeltem! Mondtam a váltómnak, figyelje a hölgyet mennyire elegáns, nem a ruhája, hanem a lénye. Nem tudta kiről beszélek! Azt mondta, sosem látta. Amikor meséltem róla, akkor kapcsolt.
— Ja, az a vén kurva? Az mindig más pasival megy el esténként! Azon csodálkozom, hogy ránéz még valaki egyáltalán. Megjácca az agyát!
— Nem játszik ő szerintem, dehogy játszik. Ő ilyen! Különleges!
Csak a hírekben hallva tudtam meg, hogy meghalt!
Rendőrségi szóvivőnk jelenti:
„Dr. Hargytainé Nemeshegyi Ágota” színésznőt megbecstelenítve, holtan találták a belvárosi kávéház előtt,egy padon, kitekert nyakkal, szétvetett lábakkal. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a…”
Így újra címlapra került!
Legutóbbi módosítás: 2017.11.26. @ 22:00 :: Eszes Anikó