még majdnem minden lélegzetvételnél kiejtem a neved magamban
minden napsütéses reggelen kiszámolom hány szabad órám van megfordulni
aztán nem megyek mert ha ott leszek nem szabad elmondanom hogy oldalból egy szabályos szívet rajzol a szád és
mindenféle szűkölés nélkül kell majd hallgatnom a hangodat
de
többször nem hagyhatom otthon a felszerelésem hogy legyen hely a cuccaidnak a táskámban és többször nem indulhatok el vele iskola után a vonatállomásra
már nincs több indokom sem személyes sem szakmai hogy rád írjak már nincs mit mondanom
ha megyek ott már
nincsenek hegyeink nincsenek madaraink és fűszálaink csak madarak hegyek és fűszálak vannak amik sokkal inkább a tieid mint az enyémek és ettől arra gondolok hogy ott sosem volt semmi az enyém és elképzelem hogy
futok egy buborék után, azt hiszem ha elérem beleférek, mint a Hiszőkében, de az igazság az hogy szétpukkan
magamat még csak meg sem sebzem vele ((vigasztalom magam )
– már nem kell hajszolnom, ide leülök, a buborék ha szétszóródott a levegőben és belélegzem akkor most vége és ennyire lehetsz az enyém, kis atomokban)
Legutóbbi módosítás: 2017.11.04. @ 13:05 :: Horváth Eszter