Visszanézett akkor, talán lesz költemény,
ültét odahagyva várta szembesülés:
szemüveg nincs rajta – miope – több remény,
nem távlatokba mélyed: a szemlesütés.
Ó, mennyi szépség bennem, jószándék, hitek,
felelős minden értem, én meg értetek –
utolsó sejtem is agyam alá rendelt,
a teremtett világ, hol magam teremtek –
Visszanézett akkor – és nem lát költeményt –
végülis a világ mi más: én és nem én –
bűzre némi fintor, mosoly az arcokon,
s magam kicsit lehúzva máris távozom.
Legutóbbi módosítás: 2017.11.26. @ 11:29 :: Petz György