Ráncaink hullám-verte arcvonások,
porcelán szépségű védjegyek,
mind megannyi színes korallzátony.
Gyűlnek évek, imák, fohászok,
s míg a szív csapongva partközelbe ér,
naponta felkorbácsolt vitorlák az ereink,
s én védelek időtől, viharok haragjától,
mely égbe szökik, rád hull lüktetőn,
mint a fény, követ mint az árnyék.
Behajóz a vágy, széttépi láncaink, jussunk ez,
szabaddá tesz, hogy újra megkötözzön.
Ne félj, velem már baj nem érhet!
Összezárt útitársak vagyunk, megyünk
kéz a kézben hullámtalan narancs-öblökig,
hol megcsendesedik bennünk a tenger,
s kisimulnak ráncaink.
(Kép: Internet)
Legutóbbi módosítás: 2017.11.09. @ 15:21 :: Seres László