Azon a télen, amikor mindez megtörtént, nagyon hideg volt. Hatalmas, fehér hó borított mindent. Olyan volt a táj, mintha egy óriási dunyha alatt aludna.
Bezzeg a Mikulás házában nagy volt a sürgés–forgás. Az ott lévők készülődtek a nagy napra. Mindenhol csomagok, dobozok tornyosultak. A krampuszok szorgalmasan szortírozták a csomagokat, kinek, mit kell vinni. Bizony virgácsból is volt bőségesen, mert nem csak jó kisfiúk és kislányok fényesítették kicsi csizmájukat, hanem a csintalan, gézengúz gyerekek is, azt remélve, hogy a jószívű Mikulás megszánja őket. Ez legtöbbször így is volt, de ilyenkor virgács is került az ajándék közé.
─ Idén nagyon hideg van – sóhajtott fel a Mikulás. – Öreg vagyok, és már nem bírom ezt a zord időt. Lehet, hogy a krampuszokkal küldöm el az ajándékot a gyerekeknek.
Ez a szomorú hír gyorsan elterjedt a nagyvilágban. Az apróságok megijedtek, milyen ajándékozás lesz Mikulás nélkül. Azok a rosszaság krampuszok még összekeverik, az ajándékokat vagy nem adják oda a jogos tulajdonosának. Ilyen még akkor is előfordult, ha a Mikulás felügyelt rájuk. Valóságos káosz lesz, ha az a jóságos nagyszakállú öregember nem irányítja őket.
A gyerekek elhatározták, hogy valamit tesznek, hogy a Mikulás ne fázzon. Összedugták kobakjukat, és gondolkodni kezdtek.
─ Mit tegyünk, hogy a Mikulás ne fázzon?
─ Ki kell találnunk valamit, mert a krampuszokra nem lehet rábízni az ajándékozást.
Sokáig semmi okos nem jutott az eszükbe. Már kezdtek beletörődni szomorú sorsukba, amikor a kicsi Anna felkiáltott:
─ Megvan a megoldás!
─ Mi az? – kérdezték a többiek kíváncsian. – Mit tegyünk, hogy a Mikulás ne fázzon?
─ Azt találtam ki, hogy kötünk neki egy sálat, amit a nyak köré tud tekerni. A sál majd melegíti a nyakát, és így nem fázik.
Ez mindenkinek nagyon tetszett. Nem is tűnt valami nehéz feladatnak. Csak az volt a baj, nem tudták, ki köti meg a sálat? Az óvodában nem tanítják a sálkötést. Ezen kívül még az is gond volt, honnét szereznek hozzá anyagot?
Újból összedugták a kobakjukat. Megint a kicsi Anna tudta a választ.
─ Majd megkérem nagyimat, hogy kössön egy sálat. Nagyi mindig segít, ha megkérem rá. A nagy dobozában van elegendő fonál, amiből lehet sálat kötni – mondta Anna.
─ Valóban nagyid megtenné ezt? – kérdezte az egyik kisfiú kételkedve.
─ Természetesen, ő a világ legjobb nagymamája.
─ Akkor siess haza, és kérd meg, hogy minél hamarabb kösse meg! – sürgették a többiek.
─ De hogyan visszük el a Mikulásnak? – kérdezte ijedt hangon Gergő.
─ Majd én elviszem – ugrott elő a bokorból a közelben hallgatózó kisnyúl.
─ Igazán segítesz nekünk? – kérdezték a gyerekek boldogan.
─ Nagyon szívesen – válaszolta a kisnyúl. – Mikulást mindenki szereti. Nekünk, nyulaknak is mindig hoz ajándékot, egy kis sárgarépát, egy kis finom nyúleledelt, amire éppen fáj a fogunk.
Kicsi Anna gyorsan hazaszaladt és megkérte nagyiját, hogy kössön egy meleg sálat a Mikulásnak. Az öregasszony szívesen teljesítette unokája kérését, sőt még meg is tanította sálat kötni, hogyha jövőre is kell, akkor majd azt már Anna köti.
Eljött a várva várt nap. Szegény Mikulás dideregve ült a kandalló mellett, s szomorúan mondogatta:
─ Fázok, idén ebben a nagy hidegben nem tudom elvinni az ajándékokat a gyerekeknek. Krampuszok ti fogjátok szétosztani azokat. Nagyon kérlek bennetek, most az egyszer legyetek szófogadóak és ne csináljatok galibát!
A krampuszok fogadkoztak, hogy minden a legnagyobb rendjén fog menni. Mikulás megbízhat bennük, de mindenki jól tudta, ezek csak olyan krampuszígérgetések. Alig várják, hogy felüljenek a rénszarvasszánra és rosszalkodhassanak.
A díszes társaság már éppen indulni készült, amikor az ajtón kopogtattak.
─ Ki az? – kérdezte a Mikulás.
─ Nyulacska vagyok.
─ Mit akarsz? Idén nem tudok nektek ajándékot vinni, mert túl hideg van. Majd jövőre, addig legyetek türelemmel!
─ Nem azért jöttem Mikulás bácsi – mondta kisnyúl.
─ Akkor meg, mit akarsz?
─ Tetszik tudni azért jöttem, mert a gyerekek kötöttek egy jó, meleg sálat a Mikulás bácsinak, hogy ne fázzon!
─ Nekem kötötték a gyerekek? – csodálkozott el a Mikulás.
─ Igen, vagyis kicsi Anna nagymamája segítségével. Ugyanis ők még óvodások, és az óvodában nem tanulták a sálkötést. De Anna ígéri jövőre már ő fogja kötni, mert nagyija megtanította rá.
Mikulás egészen elérzékenyült. Alig tudott szóhoz jutni.
─ Mutasd, kisnyúl azt a sálat!
─ Tessék! – nyújtotta át a fázós Mikulásnak, aki azt azonnal a nyaka köré tekerte és boldogan felkiáltott. – Hiszen már nem is fázok. Figyelem, krampuszok! Változott a program, én is veletek megyek és viszünk sok–sok ajándékot a gyerekeknek. Tegyetek sárgarépát is a szán aljába, hogy meg tudjuk ajándékozni a kisnyulat is visszafelé!
Nem tellett bele egy fertály óra és a szán menetkész volt, és szélsebesen repült a havas táj felett a kicsi emberkék felé, akik már izgatottan várták a Mikulást. Amerre elsuhantak mindenhol melegség áradt szét a sálból, amit kicsi Anna nagyija a szeretet fonalából kötött.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:20 :: Apáti Kovács Béla
