Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 4.

Nyomtatás

4.

Már nagy volt a nyüzsgés, amikor megérkeztek a reggelihez. Az asztaluknál is mindenki ott ült.

— Jó reggelt! — üdvözölték egymást.

— Merre jártak? — kérdezte őket a házaspár férfi tagja. — Nem láttuk magukat sehol sem.

— Elég nagy ez a hajó, de nagyon elveszni nem lehet rajta. Leszállni sem lehet róla, csak akkor, ha majd kikötünk valahol. Jut is eszembe, nemsokára megérkezünk Aphrodite szigetére.

— Az hol van? A programban nem szerepel ez a sziget név.

Robert nem dicsekedni akart a tudásával, csupán azért kérdezte meg, hogy bebizonyítsa Katyerinának, nem csak ő nem ismerte ezt az elnevezést.

— Köszönöm ezt a kimerítő információt — mondotta Mr. Cambell, a házaspár férfi tagja. — Tegnap futólag bemutatkoztunk egymásnak, de engedje meg, hogy ismét megtegyem. Cambell vagyok, szólítson csak simán Johnnak. És ő a feleségem — mutatott a mellette ülő hölgyre —, Helen. Angliából jövünk, Liwerpoolból. Végigjártuk Egyiptomot, megcsodáltuk a piramisokat, a szfinxeket. Most pedig hazafelé tartunk, vissza Angliába. Kicsit majd még elidőzünk Franciaországban is persze. És ön honnét van, miszter Robert… Bocsánat, de elfelejtettem a nevét.

— Feingold — segítette ki Robert. — Életemben először utazom, és szeretnék minél több helyre eljutni Európában. Palesztinában élünk, Jaffó városában a szüleimmel, ők aranyművesek. Nekem nem ez a szakmám, nem érdekel az ötvös mesterség, amihez közel áll. Még nem döntöttem el, mihez kezdek, ez egyfajta „tanulmányi kirándulás”. A nyelvek érdekelnek. Beszélek még az angolon kívül franciául, arabul, törökül, és héberül. A felmenőim Jemenből származnak, ami a török birodalomhoz tartozik.

— Már nem hiszem, hogy sokáig — szakította félbe miszter Cambell… — Anglia hatalmas építkezéseket kezdett Aden kikötőjében. Jelentősen megnőtt a forgalma, és tovább fog nőni, ha megnyílik a Szuezi csatorna. Anglia jelenléte indokolt Jemenben. Másképpen már nem lehetne fenntartani az áldatlan állapotokat. Az egyik oldalon a volt gyarmattartó Törökország, a másikon Anglia, és köztük a sok törzs a beduin vezetőikkel. Ha nem volna ott Anglia, már háború tört volna ki.

— Bocsásson meg kedves John, de ebben nem értek önnel egyet. Törökország, le van gyengülve per pillanat, de Anglia ne akarjon a „felszabadító” szerepében tetszelegni. Lehet, hogy a törököket elűzi onnan, de ő sem lesz jobb, mint az előző török uralkodók.

— Ugyan már, hogy mondhat ilyent? Mi nem hagytuk azt az országot a feudális állapotokban tovább senyvedni. Modernizáltuk, amit bírtunk.

— Modernizálták, annyira amennyire gondolták. A maguk politikája a következő: felmérik a szembenálló feleket, és egymásnak ugrasztják őket. Miközben egymás torkának esnek, addig megszilárdítják a maguk hatalmát. Oszd meg és uralkodj. Eddig nagyon sikeres volt ez a politika, és bizonyára a jövőben is az marad. Nem vonom kétségbe, hogy ahol önök megjelennek, oda visznek némi fejlődést, de nem kapkodják el. Éppen csak annyit, amennyit jónak látnak.

— Ne vitatkozzanak össze itt most ezen — szakította félbe az eszmecserét Katyerina és Helen. A másik két hölgy, anya és lánya eddig nem szóltak bele, csak csendben hallgattak. John most hozzájuk fordult, hogy védje az „angol oroszlán” becsületét.

— Remélem, nem zavarja önöket a mi kis vitánk?

— Nem, dehogy, csak épp nem nagyon tudunk hozzászólni. Mi nem politizálunk. Engedje meg, hogy mi is bemutatkozzunk. Báró Kérey Blanka, és ő a lányom, baronesz Edit Almássy. Mi az Osztrák-Magyar monarchia területéről jövünk. Közelebbről Budapestről. Ott lakunk, de a vannak birtokaink a monarchia egész területén. Üzleti ügyben jártunk Egyiptomban, de nem sikerült az üzlet. Bizonytalan most ott minden. Várhatóan majd Anglia fog ott is irányítani, de ezt ki kell várnunk.

— Á, önök a Franz Josef birodalmából jöttek? — mosolyodott el John. — Voltam már egyszer Budapesten, meg Bécsben is. Sok szép látnivaló van arra is. És az angolok és osztrákok közt van némi rokoni kapcsolat, de nem akarom ezzel untatni önöket. Ám ahogy hallottam, önöknek is hasonló a véleményük. A Török Birodalomnak kezd leáldozni a napja.

— Mondtam önnek miszter Cambell, nem érdekel a politika.

— Javaslom, hogy fejezzük be ezt a fajta „társalgást” uram — szólt közbe Robert. — Ez csak minket, férfiakat érdekel. Menjünk fel a fedélzetre friss levegőt szívni, ha végeztünk az étkezéssel.

Miután befejezték a reggelit, felmentek a fedélzetre. Almássyék nem tartottak velük. Katyerina és Helen igyekeztek témát váltani. Katyerina az irodalomra terelte a beszélgetést, ám John itt sem hagyta, hogy a többség akarata domináljon.

— Olvastam sok írását miszter Tolsztojnak. Ő egy álmodozó író. Nem látja az orosz valóságot. Ott mindenki korrupt, és a pénzért bármire hajlandó. Én jobban szeretem Dosztojevszkijt. Ő reális, és pontosan tudja az orosz nép mentalítását. Bizonyára olvasta a Karamazov testvéreket, kedves Katyerina.

— Hogyne! Valóban Dosztojevszkij nem szépít semmit, de ő inkább az emberi pszichét, és gyarlóságot igyekszik minden művében elemezni. A Bűn és bűnhődés nekem az egyik kedvencem. Nem muszáj ehhez az orosz hátteret venni. Ilyen eset bárhol előfordulhatna a mai világban.

Szegény Robert nem sokat tudott hozzászólni a beszélgetéshez, számára ezek a művek még ismeretlenek volt. Lassan dél lett, anélkül, hogy észrevették volna. Az emberek kezdtek készülődni az ebédhez. Így ők is felszedelőzködtek és visszamentek az étterembe.

— Estére van már programjuk? — érdeklődött John. — Halottam, hogy lesz valamiféle táncest. Talán megnézhetnénk. Avagy nem tudom, mennyire ismerik a kártyajátékokat. Mi Helennel tudunk bridzselni.

— Sajnos én nem ismerem a kártyát — hárította el a meghívást Robert.

— Én úgyszintén nem ismerem az „ördög bibliáját” — szólt közbe Katyerina is.

— Hagyd már abba a különböző ötleteidet John — utasította rendre élete párját Helen. Majd kitaláljuk, mihez lesz kedvünk este. Most egyelőre menjünk ebédelni.

Almássyék, késve érkeztek, de lerítt a bárónőről, nem szeretne sokat időzni miszter Cambell társaságában. Az ebéd végeztével gyorsan el is köszöntek, és távoztak a lányával együtt. Miszter Cambell még utánuk szólt valamit, de a bárónő szóra sem méltatta.

— Engedelmükkel én távozom a kabinomba kicsit pihenni — búcsúzkodott Robert. —  Viszont látásra este a vacsoránál.