Megkevert lapok,
cikázó pillanatok.
Arcomra zuhantak
a lomha napok.
Ráncok a sötétben,
sejtelmek ködében,
idegek kötélen,
az életfa tövében.
Nyílik az értelem,
veszít az érzelem,
sebe vértelen,
jajongó kérelem.
Árral úszik az est,
zümmögni sem rest,
előtte Buda és Pest,
szelíd képet fest.
Lépdelek nagyokat,
a fény csalogat,
dúdolom a dalomat,
szívom az illatokat.
Állok a keresztnél,
máshol ne keressél.
A lélek nem keresgél,
Istenem, szeressél!
Budapest, 2017. február 15.
Legutóbbi módosítás: 2017.12.18. @ 17:22 :: Hegedűs Adriana