Teljes valómmal és eszemmel,
szívemre helyezett kezemmel,
s bambán réveteg tekintetemmel,
melyet e felemelő pillanat
kedvéért tükör előtt gyakoroltam,
szentül és komolyan
fogadom,
hogy miután ajkamat
elhagyja e fogadalom,
mindent eszerint teszek,
szavaimhoz hű leszek
az új esztendőben!
Legyen tanúja ennek
föld, s a magas égbolt,
a reszkető, sápatag félhold,
fiaim, lányaim, egész családom,
kedves asszonypajtásom,
s mindazok, kikkel az éterben
együtt leledzem
internet-ügyileg,
kik ismerik súlyosan komoly
természetem, s annak terhével
együtt engem elfogadnak
pont olyannak,
amilyen vagyok,
s változtatni rajtam nem akarnak,
hanem nagy türelemmel viselnek,
ha olykor olyan is vagyok,
mint egy hisztis gyermek,
ki cumira áhítozik, ám meg nem kapja,
vagy mikor házsártos haragom
átsuhan utcán és falakon,
hogy aztán végképp lecsillapodva
egy tócsa tükörképében
agyonnyomjam.
Bevallom tehát mindenkinek,
aki szeret, vagy utál,
hogy a december végeztével,
a Szilveszter után,
– már hogyha erre az emberre rátalálok -,
amikor felkel január első negédes napja,
s a kék égen a felhők kalapja
tán havat, vagy más fehér izét sodor…
Szóval most akkor már tényleg,
minden félrebeszélés nélkül,
nehogy azt gondolja valaki,
hogy elodázni akarom,
vagy csak az időt húzom,
inkább bátran kimondom:
szentül fogadom,
hogy az új évre
az ég világon semmit
meg nem fogadok!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Kőszeghy Miklós
