Hát eljött a lassan kúszó tél hava,
és te már nem énvelem sétálsz haza.
Álmaimban ott álltunk a fák alatt,
lelkünkről levált minden mi rátapadt,
szívünk tiszta lett, akár a szűzi hó,
vágtatott a vágyunk, mint egy vad csikó.
Szép szerelmünk akkor feltámadhatott,
s életünk talán egy új reményt kapott.
Ám bíró magam vagyok, magam felett,
rút hibám nem várhatom, hogy elfeledd,
nélküled kegyetlenek az éjjelek,
bús csendben magánygyümölcsöt érlelek.
Legutóbbi módosítás: 2017.12.21. @ 17:11 :: Nagygyörgy Erzsébet