“A szovjet csapatok 1944. december 3-án érték el Ozorát, s egyelőre itt megállapodtak, nem mentek át a Sión.
Túl azokon a Tóti dombokon, valamint Kula-majorban magyar és német csapatok voltak, s a Sión keresztül lövöldöztek egymásra aknavetőkkel és kézi fegyverekkel.
1945. január elején (a pontos dátumot nem tudom) a szovjet csapatok visszavonultak, kiürítették Ozorát, de előzőleg éjjel a Sión átvezető betonhidat felrobbantották. A robbantás azonban csak részben sikerült, mert a hídnak csak a közepe szakadt be cca. 2 négyzetméternyi területen. Gyalogosan még át lehetett rajta járni kétoldalt.
A következő napon szovjet tankok jelentek meg a faluban, tüzérség is jött, s ezek lőtték a Tóti-pusztai magyar-német állásokat. Erre a németek, s velük együtt a magyar csapatok visszavonultak, előbb azonban a hidat felrobbantották úgy, hogy az teljesen hasznavehetetlenné vált. Január közepe táján az oroszok szükséghidat építtettek a lakossággal.
A Kulai parkból vágatták ki a megfelelő fákat, sőt az iskola tetőszerkezetéből is fűrészeltettek ki gerendákat. Az ajtókat is leszedték nemcsak az iskolában, hanem a közeli Sár u. (most Hunyadi u.) házaiból is. Ezekből építettük a hidat.
Emlékezetes nekem ez a munka („málenkij robot”), félszárig álltam a Sió vizében.
Ezen a hídon csak gyalogosok közlekedhettek. Később épült egy másik híd is, melyen már kocsik is átmehettek.
———————————
Május 1-je megünneplésére készülődtek Ozorán, a körzeti párttitkár vezetésével. A terv az volt, hogy felvonulnak a Sión túl lévő Kula majorba, a volt Esterházy kastélyba és parkba, s ott tartják meg az ünnepséget. A tervet azonban nem lehetett megvalósítani, mert április 30-án délután a híd felrobbant, használhatatlanná vált. A párttitkár szándékosságot látott a híd felrobbantásában, s a „tettesek” után kutatott. Cserti István kanonok, ozorai plébánost, Páhy Dezső gyógyszerészt, vitéz Markos Mihály nyug. iskolaigazgatót, Pápay Jenő borbélymestert és Kosiczky László volt jószágigazgató, tóti pusztai lakost letartóztatta, majd őket — a plébános kivételével —Tamásiba kísértette. Ott a fentieket napokig „vallatták”, verték, míg ki nem derült ártatlanságuk.
———————————-
Pápay Jenő borbélymester háza a Sióval párhuzamosan haladó, s attól mintegy 100 méterre lévő Sár utcában volt. Ablakai a híd felrobbantásakor mind betörtek. A kereteket fia lakására hozta (a jelenlegi pékműhelybe), s ott javítgatta. Közben, ha éppen jött valaki, hát borotváltak is.
Egyik napon, kb. ápr. 26-án, beállított hozzá Kosiczky László Tóti pusztai lakos, aki kerékpárral jött Szekszárdról. Kérte Pápayt, hogy borotválja meg, majd „megadózik” érte.
A borotválás után kihívta az öreg borbélyt az udvarra, ahol kerékpárja állt, s annak kormányán lévő konyharuhából készült batyuból szedegetett ki valamit, amit Pápay Jenő újságpapírba téve vitt vissza a lakásba nagy óvatosan.
A jelenetnek tanúja volt VALAKI, aki a házban lévő pékműhelyben segédkezett akkor. Gyanús volt neki az eset, ezért megfigyelte Pápay-t, s amikor ő elhagyta a házat, titokban nyomon követte.
A borbély útja: Páhy Dezső gyógyszerész, Cserti István plébános, vitéz Markos Mihály ny. igazgatóhoz vezetett, akiknek állandó borbélyuk volt.
A szükséghíd felrobbanása után a „VALAKI” rögtön szaladt a párttitkárhoz, s elmondta neki megfigyelését. Szerinte Pápay biztosan robbantószert kapott Kosiczkytól, amit aztán fentieknek szétosztott.
A párttitkárnak kapóra jött ez, mert az illetők nagy ellenlábasai voltak még a harmincas évekből. Ezért fogatta őket össze és kísértette Tamásiba.
Pár nap múlva ismét robbanás volt a híd roncsainál. Szavahihető tanú állítása szerint a robbanást úszóakna okozta. Utána ki is jöttek a tűzszerészek, s több aknát szedtek ki a Sió medréből.
Erre szabadon bocsátották a letartóztatottakat, akik ártatlanul szenvedtek. Bebizonyosodott, hogy nem ők robbantották fel a hidat, mert d o h á n n y a l mégsem lehet robbantani…
T.i. amit Pápay a borotválásért kapott, az nem robbantószer, hanem vágott dohány volt.
Összeállította Ozorán, 1969. augusztus 18-án Pápay Jenő fia, Pápay Károly és mások elbeszélése alapján:
Pintér Endre Zsigmond
ny. tanító”
Megjelent a SZÜLŐFALUNK OZORA – EMLÉKEZÉSEK 1925-2015 c. kötetben.
Legutóbbi módosítás: 2017.12.01. @ 18:22 :: Pápay Aranka
