Sivatagokon és hegyeken, tavakon és óceánokon, réteken és bérceken át vágtat a tündérhercegek képzelete, három éve minden éjjel. Lovagi tornára voltak legutóbb hivatalosak.
A tizenkét herceg: Felhőfény, Bíbor, Cián, Skarlát, Hamu, Foltos, Vörös, Pega, Sárkánybarát, Bajnok, Gőgös és Maraton a legszebb lovaikon, legdíszesebb páncéljaikat felöltve, legyőző fegyvereiket vitték magukkal. Havas erdőn keresztül, jeges fuvallatokkal kísérve vágtattak a versenyek mezeje felé.
Hirtelen ijedt kiáltásra lettek figyelmesek. Valaki bajba került. Egy hercegnő. Ő sikongott rémülten kétségbeesve. Félt, hogy nem talál segítő fülekre kérlelése. Tudta, hogy a tündérhercegek a közelben lehetnek. Ő csak bennük bízhatott.
A tündérek hercegei mind a tizenketten a hang irányába vágtattak. Tudták, ha valaki nagy bajba került, csak ők segíthetnek! Mikor meglátták a kis hercegnőt, rögtön látták a kétségbeesés okát is. Huszonhárom veszedelmes ordas vicsorgott egyre jobban megközelítve a kis hercegnőt. Ében fekete haját kavarta az északi szél, csillámló kék szemei rémületet tükröztek, ruhája ráncaiba hópihék hada bújt meg, és onnan ragyogó fényt vetített a közeli völgyekre. A tizenkét tündérherceg egy pillanatra elgyönyörködött a kis hercegnő fenséges látványában, majd a tettek mezejére léptek. Három szempillantás sem telt bele, és mind a huszonhárom veszedelmes ordas ijedten menekült a bátor hercegek harci tudása láttán.
Felhőfény, Bíbor, Cián, Skarlát, Hamu, Foltos, Vörös, Pega, Sárkánybarát, Bajnok, Gőgös és Maraton illendően bemutatkozott a kis hercegnőnek, aki titokzatos maradt és nevét nem árulta el megmentőinek. Félt, hogy bajba sodorná őket neve említésével.
Ő Jégvirág volt, s édesapja iszonyatos haragra gerjedt volna, hogy gyermeke hercegekkel ismerkedik az ő tudta nélkül. A hópihék hada újra segítségére sietett. Ahogy elköszönt a hercegektől, kavarogva szerterepültek, szebbnél szebb fényeiket csillantva, miközben a titkok homályába burkolózva, Jégvirág eltűnt a szemük elől. Egy darabig még keresték a nyomát, de hiába.
Bíbor nagyon szerette volna megtalálni, mélyen megérintette a szépsége. Csendesen ballagott a csapat hazafelé dolgavégezetlenül. Vigasztalták Bíbort, hogy következő éjjel újra találkozhatnak a kis hercegnővel.
Reggel mindenki vidáman ébredt, csak Bíbor volt szomorkás. Egész nap azt találgatták, vajon hova vezetnek az éjszakai kalandjaik.
Bíbor rettentően bízott a kis hercegnővel való találkozásban. Senki sem sejtette, hogy ez az éjszaka egy újabb izgalmas kalandot tartogat számukra.
Incselkedve, viccelődve indultak el újra. Havas erdőn keresztül, jeges fuvallatokkal kísérve vágtattak a versenyek mezeje felé.
Szinte a semmiből villant elő egyszerre a távolból egy négylovas hintó. A lovak megbokrosodva, hajtó nélkül vágtattak, vontatva maguk után az ide-oda csapódó hintót. Ekkor a hercegek megpillantották a hintóban ülő csodaszép kislány arcocskáját. Riadt volt. Szőke tincsei között Felhőfény észrevette a finoman megmunkált kicsinyke koronát.
– Hiszen ez a kis királylány! – motyogta meglepetten maga elé meredve. – Mentsük meg!– kérlelte kétségbeesetten a hercegeket.
Ők ezt már nem is hallották, hiszen nagy iramban a hintó felé vágtattak. Ketten-ketten a négy lovat próbálták lefékezni, ketten a kis királylányt igyekeztek kiszabadítani a hintó fogságából. A többiek annak jártak utána, mitől bokrosodtak meg a lovak.
Mire mindenki megnyugodott, s a kis királylány sem volt veszélyben, fény derült az okra, miszerint a lovakat a hó manók vakították el, a hajtó pedig azonnal leesett, amikor a lovak megbokrosodtak. Miután megoldódtak a bajok, a fárasztó kaland után mindenki mély álomba merült. Különös álmaik voltak.
…folytatás következik
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:20 :: Szokol Bernadette
