Teáskanállal vettem csak belőled,
és egy pohár csendben feloldódtál.
Ittam minden gondolatod, amit a
pillantásoddal az italomba szórtál.
Az éjszaka bon-bonként csomagolt ki,
nassolt a testmeleg de-sszeretedből.
Majd éjfél előtt még egy dupla-kávé,
tudod, abból a koffeinmentesből.
TV-képernyő szürke keretében
ötven árnyalattal színesebb látvány:
Fejem kulcscsontjaidhoz idom-ult,
s lettél a memória-habos párnám.
Most kis-kifli nagy-kifli pózban fekszünk.
Aludt-tej csak az álom, a párnámon,
mintás szalvéta a bőrünk hozzá,
míg a nap reggelizik a párkányon.
