Január –
puha ölelésekkel bélelt,
hosszú éjszakák,
egymásra hulló percek,
józan reggelekbe
kényszerült sóhajok,
marasztaló paplanmeleg…
Hiába kémlelem az eget,
sehol egy csillag,
üres tekintettel sápad a hold.
Tejföl-köd szöszmötöl
a hajnalokon.
Szürkeségbe tömörült,
komor felhőfüzérek mögül
kikandikáló alig fényben
deres fűcsomók borzonganak.
Monotonságba fullad a nap.
S amikor délben
az erőtlen napsugár
nagy igyekezettel
ablakomnak nekivág,
jégvirágom meg se moccan.
Január –
Újévi fogadalmak, kívánságok.
Asztalomon az utolsó gyertya
épphogy pislákol,
karácsonyfám romokban,
csillagszóróm
nagyobb tűzijáték után sóvárog.
Az összevont szemöldökű esteken
múltammal pereskedem.
Minden együtt:
Kint öröm, kacagás.
Gyász belül.
A sűrű éj egyre jobban
magába mélyíti a feketéket…
Szívem mégis
csordultig tele reménnyel.
Lelkemből az óév összes terhe
Isten kötényébe menekül
sietve –
Jöhetne már egy csöppnyi kék,
az ágyból űző tavasz!
Kellenek az álmok…
Nyakamba veszem a várost.
Talpam alatt
finoman roppan a hó,
s a jégen könnyedén
tovagördül a reggel –
*
https://www.youtube.com/watch?v=TcgH6eLGtr8
Fotó: https://pxhere.com/en/photo/1280765
Legutóbbi módosítás: 2018.01.10. @ 20:59 :: D. Bencze Erzsébet