Hatalmas útról térek vissza!
Egy távoli országból jöttem,
Mely nincs rajta a térképeken…
Aludni kéne. Elfáradtam.
Sok éve űz a rohanás –
Mindig előre, csak előre,
Egy kérdés szólít, dübörögve:
Honnan, hová az utazás?
Már csónakom sem ugyanaz,
És érintetlen vitorlája
Olyan pecsétes lett mára,
Mint szállodai asztallap.
Vittem őt, vagy ő vitt engem
Hová szél fújt, hosszú éveken?
ő vezetett, vagy én vezettem,
Tévelyegve tengereken?
Egyetlen emlékem maradt…
Ott messze, bizalom országa –
Oly óriásnak tűnt határa,
és bejártam egy óra alatt!
Feldúl egy fájó gondolat,
Mint hasadt hárfa kiáltása:
Elveszni hagytam álmomat,
Elhagyva művészet varázsa!
Rohanva, szikláktól törötten,
Sorsom visszavezet a partra,
Halott virággal eltakarva
Mély sebeket szívemen.
És most, útban a sír felé,
Nézve a rézvörös alkonyt,
Fájlalom azt, ami vagyok,
Siratva azt, mi lehetnék…
Cântecul omului (Román)
Ma-ntorc zdrobit. Ce drum enorm!
Viu dintr-o ţară depărtată,
Pe care harta n-o arată…
Sunt obosit, aş vrea să dorm.
Sunt ani, sunt ani de când alerg
Tot înainte, înainte,
Cu-aceeaşi întrebare-n minte:
De unde viu şi unde merg?
Şi barca-mi nu mai e la fel,
Iar pânzele-i imaculate
De la plecare, sunt pătate,
Ca şi o masă de hotel.
O mânam eu, sau mă ducea
În voia vântului, tot anul?
Eram sau nu, eu, căpitanul?
Sărmanei bărci ce rătăcea?
O amintire mi-a rămas…
Ţara nădejdii,-n depărtare,
Mi se părea atât de mare –
Şi-am ocolit-o într-un ceas!
Un gând mă tulbură, mâhnit,
Ca un ecou de harfă spartă:
E visul meu neîmplinit,
E idealul meu în artă!
În goana lui, izbit de stânci,
Mă-ntorc la mal, mânat de soartă,
Pe inimă c-o floare moartă,
S-ascunză ranele-i adânci.
Şi-acum, în drumul spre mormânt
Privind amurgul arămiu,
Când simt ce-aş fi putut să fiu,
Mă-nduioşez văzând ce sunt…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: P. Tóth Irén
