Már dél is elmúlott, amikor kifordultak, a Tizenkét Apostol templomából. Rövid töprengés után Katyerina a Néva folyóhoz irányította a kocsist. A rakparton kiszálltak és kerestek egy csendesebb helyet, hogy a magukkal hozott élelemből egyenek. Közben Katyerina mindenféléről mesélt, ami éppen eszébe jutott.
— Helyesbítenem kell valamit, Robert. Azt mondtam magának, a cárnak van egy rokona, aki el akarna venni feleségül. Emlékszik arra a másik tisztre a Bolsojban?
— Persze, hogy emlékszem! Csupán nem akartam kérdezni, róla. Inkább kivártam, amíg beszélni fog róla, és íme, most itt az alkalom.
— Tehát ez a tiszt, akárcsak Juszupov, miattam töri magát. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maga a cár szeretett volna számomra férjet találni, és rá gondolt először. Ez itt így van szokásban a mai napig. Nem a lány, avagy a férfi dönt, hanem a család. Ellenkezés nem nagyon van. Ha a lánynak nem tetszik a számára kiválasztott férjjelölt, nincs sok választása, apácazárdába küldik. Én csupán azért nem jutottam erre a sorsra, mert a nagykorúságom miatt, ki kellett adni a családi vagyonomat. De ezt már szerintem elmondtam önnek. Nos, ez a másik tisztecske Lenszkij gróf. Ő sokkal udvariasabb, mint Juszupov. Miattam egyszer kis híján párbajozott volna vele, de kérésemre elállt ettől. Ő talán nem a pénzem miatt venne feleségül. Hiszen elég szép vagyonnal rendelkezik. Hogy miért nem őt választom? Nem is tudom, de talán azért, mert jóval idősebb, nálam, és nagyon konzervatív. Nem tűrné el, hogy nélküle járogassak bálokba, színházba, vagy nélküle utazzak. Én meg köszönöm, de ebből nem kérek.
— Ne haragudjon, Katyerina, de miért mesél nekem ezekről? Én nem vagyok az ön udvarlója, és nem tartozik nekem semmiféle beszámolóval.
— Én annyira egyedül vagyok. Senki sem hallgat meg, és nem tudok megbízni az emberekben. Maga nem ismer itt senkit, engem éppen csak megismert, és ki tudja, meddig köt össze bennünket a sors. Én megbízom magában, és meg tudom osztani magával a titkaimat, gondjaimat.
— Nagyon megköszönöm a bizalmát, Katyerina, de önnek egy igazi, rendes férfire van szüksége. Nem illik megkérdezni, hogy hány éves, de én tartozom önnek egy vallomással, hogy mindössze húsz éves múltam. Nem gondoltam családalapításra, és tartós kapcsolatra. Noha lenne anyagi hátterem, de nem szeretném lekötni magamat.
Katyerina ezek hallatán kissé elvörösödött.
— Maga tényleg mindössze húsz éves múlt? Én azt gondoltam idősebb. Magának bevallhatom, hogy nemrég voltam huszonhét éves. Ebben a korban más nőnek már gyerekei vannak. Én lehet, hogy „lemaradtam” erről. Ám nem elképzelhetetlen, hogy találok még valakit, egy önhöz hasonló szimpatikus, megértő férfit.
Ezúttal Robertet öntötte el a pír. Tetszett neki a nő, de nem volt még nagyobb tapasztalata a „szebbik nemről”. Életében nem volt még komoly kapcsolata nővel.
Pár percig még sétáltak a rögtönzött ebéd után a rakparton.
— Mi érdekelné igazán, Robert? — érdeklődött Katyerina.
— Magára bízom. Eddig, még nem unatkoztam ön mellett. Gondolom, ezután sem fogok.
— Mi lenne, ha elmennénk a Tretyakovba?
— Az micsoda?
— Egy képtár, ahol festmények, rajzok, szobrok vannak kiállítva, az érdeklődők számára.
— Még nemigen láttam ilyent, akkor menjünk oda.
Útközben Katyerina pár szóban elmesélte a képtár történetét.
Az alapító Pável Mihajlovics Tretyakov. Szülei gazdag textilgyárosok, a gyár néha ötezernél több munkást is foglalkoztatott. Apja halála után Pavel vette át a gyár vezetését. Több kisebb gyáregységet létesített, de a bevételből bőven futotta arra, hogy kedvenc hobbijára, festmények vásárlására is költsön. Előszőr holland mesterek képeit vásárolta, majd később a kortárs orosz festőkét is. Kedvezett gyűjtési szenvedélyének a sok elszegényedő nemes, akik jelentős gyűjteményekkel rendelkeztek. Pavel és a kortárs festők létrehoztak egy társaságot, Vándorkiállítási Társaság néven. Járták Európát, és mindenütt kiállításokat rendeztek. A befolyt összegekből, a további utazásaikat fedezték, de Tretyakov bőven adott pénzt a fiatal tehetségek támogatására. Sőt! Kórházat nyitott, nagy súlyt fektetett a siket gyerekek taníttatására, és sokat adakozott jótékony célokra. 1872-ben mintegy 150 műalkotással rendelkezett Pável. Ekkor állt elő egy merész gondolattal, hogy Moszkvában egy külön házat építtet a gyűjteménye számára. Csatlakozott hozzá testvére, Szergej. 1881-ben meg is nyílik a galéria a nyilvánosság számára. Még életében 1893-ban Moszkva városának ajándékozza a saját, és Szegej gyűjteményét.
— Maguknál, úgy látom az elmondottak alapján, nincs baj a gazdag adakozókkal, akik mindig valami nemes cél érdekében hajlandók a vagyonukból jelentős pénzeket áldozni a közjó érdekében.
— Sajnos téved, kedves Robert. Valóban létezik egy réteg még ma is, akik hajlandók adakozni, és jótékonykodni. Ám ez egy igen szűk réteg. A gazdagok nem sokat törődnek a „muzsikkal”, akik a hasznukat biztosítják. A végtelenségig kihasználják őket. A bojárok és a gazdagok elképesztően sok pénzzel rendelkeznek, de nem jellemző rájuk, hogy adakozzanak. Még az éves adóikat is elcsalják. Sajnos nem ez az átlag orosz, aki hajlandó egy nemes cél támogatására, mint kórház, iskola, vagy más. Azokat a hatalmas pénzeket, amiket egy-egy éjszaka kártyán, vagy más szerencsejátékon elvesztenek, másra is lehetne fordítani.
Közben megérkeztek a képtárba. Csodálatos világgal ismerkedhetett meg Robert. Egyik ámultból a másikba esett, amint egyik teremből a másikba mentek. Egész zárásig maradtak. Fáradtan tértek haza, de este Katyerina még elvitte Robertet egy kis sétára. Kellemes volt az idő. Már visszafelé tartottak, amikor Katyerina váratlanul átkarolta Robertet, és elcsattant az első csók is, amit ha ügyetlenül is, de viszonzott a fiú, és kicsit megijedt, amikor éjszaka Katyerina átment az ő szobájába, és bebújt mellé az ágyba, mivel ez volt az első ilyen alkalom életében.
Amikor felébredt, nem tudta, hogy az elmúlt éjszaka valóság, vagy csupán álom, nem volt mellette senki. Gyorsan összeszedte magát és lesietett az ebédlőbe, ahol Ketyerina az asztalnál ült. Mintha mi sem történt volna az elmúlt éjszaka, úgy fogadta Robertet.
— Reggeli után, ha még nem pakolt volna össze, akkor van erre egy fél órája. Tízig a Kremlben kell lennem, az audencia miatt. És délben meg az állomásra kell sietnünk.
— Ha mindennel készen leszek, itt fogom várni az előcsarnokban — mondotta Robert.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
