István Róbert Jagos nem volt barátom, csak éppen ismertem. Néha váltottunk pár szót – azt is keveset. Tiszteltem emberségét, szerettem verseit.Elment – álma legyen nyugodt.
„A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét”
s én indultam halk-csendesen
arra hol kettényílt az ég
léptem megakadt a sárban
hátam verte jeges-szél
s ha nyújtottam kezem
fogta – marta hideg tél.
„A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét”
s én hajtottam annak fejem
ki arcomba köpte szennyét
szótlan vártam – sírtam
ha éjszaka takart rám telet
senki sem látta lelkem
az már rég valahol elveszett.
…s találtam utamon másokat
kik álltak mint jegenyék
és tűrték az árvák keservét
„jegenye lelkem” értük félt.
Idézet: Juhász Gyula – Jegenye lelkem