Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula.
Mögötted. Egyenes és ellentétes
igazságok suttognak a valóságról. Sokk.
Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz
vissza. Egy a közös mindben. A tudat.
Halott vagy.
Az van, amit vártál, de már nem lesz papírod,
s egy szó sem több, ’mi – s ’mit szerinted –
más nem értett,
vagy élt meg; egyszerre súlyos, és könnyed,
áldó-átkozó… rímes, vagy natúr.
Csak nekünk. Sorra szólalnak meg a kint és bent,
a „milettvolnaha”, a „tudtam”, az „éreztem”,
a „micsoda”, meg a „nemlehet”…
s bennem a talán, mint ide-oda vád, mert, talán,
ha azt mondom mindig, ha tiltakoztam is ellene(d),
hogy Igen! Rossz az Élet! Menj!
Talán.
Most úgy van, hogy – már – nem
haragszom.
Halál van. Dátum. Kép. Sok Gyászkeretes.
Tied.
A halottak könyvébe jegyzett, külön ki nem
emelt titulussal – zseni – lett neved:
Jagos István Róbert.
Folytatásnak más, S hogy éltél negyvennégy évet.
Mi van még? Könnyek. Nem akartad.
Szerelmed, gyermekeid, barátaid
árvaként sírnak. Nem szólsz. Nem cáfolsz…
… sehol vigyor… jól ismert… szeretett,
csak zsebkendő, s döbbenet, felrázna,
ébresztene.
Siratottként jársz-kellsz. Nevetés nincs,
csak tömény valóság, amit
ki kell(ene) mondani: Nyugodj… békében.
Az van, amit vártál? Az is, meg nem is?
Majd… elmondod. De nekünk
– nélküled is –
még maradnunk – dolgunk van – kell.
Élve.
Életben. Isten veled. Isten veled.
(Bicske, 2018. február 10.)
Jagos István Róbert. Isten nyugosztaljon. Ági… őszinte részvétem…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Pilla S.M