Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 22.

Nyomtatás

22.

Robert ezután visszatért arra a környékre, ahol a Bárczy villa is állt. Szerette volna megtalálni a gombostűt a szalmakazalban. Vagyis azt az embert, aki a levelet küldte a családnak. Feltételezte, hogy az illető, akár mint megbízott, vagy tényleges információkkal bíró személy, előzőleg terepszemlét tartott, akárcsak ő most. A küldöncét is úgy választotta ki, hogy ne egy ismeretlen környékről legyen, mert a környékbeli küldöncnek nagyobb hitele van. Már vagy jó két órája sétált fel és alá az utcában, amikor megakadt a szeme egy tíz-tizenkétéves forma gyereken. Egy fiatalember intette magához. Már többször is lehetett dolguk egymással, mert a gyerek ismerősként köszöntötte. Egy levelet adott át neki, és egy papírpénzt nyomott a kezébe. Robert követte a küldöncöt. Nem a Bárczy villába ment. Két utcával arrébb, de szintén valami módosabb családhoz vitte a küldeményt. Robert gyanította, hogy a fiatalúrnak a szíve hölgye lakhat ebben az úri házban, és titkos légyottra akarja invitálni. Megvárta a fiút, és amikor az dolgát végezve, jókedvűen akart tovább menni, megállította.

— Akarsz keresni egy kis zsebpénzt? Láttam, hogy küldemények kézbesítésével foglalkozól. Kérdezni szeretnék valamit.

— Levelet akar kűldetni valakinek? Húsz pengő, ha itt a környéken. Ötven, ha messzebb.

Robert előhalászta a tárcáját és előkotort egy húszast.

— Megkapod a húszast, ha válaszolsz pár kérdésre. Sőt! Még sokkal többet is kereshetsz, de válaszolnod kell.

— Én nem adok semmiféle információt, még akkor sem, ha megfizeti — hárította el az ajánlatot a fiúcska. — Megbíznak bennem, és nem akarom a bizalmukat elveszteni.

— Megértelek, de bennem is bízhatsz. Senki sem fog megtudni semmit, legkevésbé azok, akiknek dolgozol. Gyere velem most.

— Hova akar vinni? — ellenkezett a gyerek.

— Ne félj, nem akarok tőled semmit, ami kellemetlen lehet számodra. Két utcával arrébb mutatok egy villát, és csupán arra kell választ adnod, hogy vittél-e oda küldeményt az elmúlt pár nap során. Ennyi az egész.

— És ha én nem akarok magának válaszolni, és nem óhajtok belekeveredni semmibe? — ellenkezett tovább a gyerek.

— Nézd fiam. Én nem akarok más, ismertebb módszereket alkalmazni veled szemben. Sőt! A családodnak sem akarok kellemetlenséget, mert feljelenthetném őket, hogy téged dolgoztatnak, és nem vagy még abban a korban, hogy munkát vállalhatnál.

— De én nem dolgozok, én csak szívességeket teszek embereknek.

— Ne vitatkozzunk, gyerek vagy még, és kész.

Közben megérkeztek abba az utcába ahol a Bárczy villa állt.

— Jártál ebben a villában, a napokban?

— Igen — válaszolta fiú kényszeredetten. — Egy levél volt. A megbízom nagyon gavallérosan meg is fizetett érte.

— Felismernéd, ha újra látnád?

— Azt hiszem, igen.

— Rendben van. Holnap reggel itt találkozunk. Nem beszélsz senkinek erről. Sem arról, hogy velem találkoztál, sem arról, hogy holnap elkísérsz valahová. Ha nem jönnél el, akkor sajnos kénytelen leszek másképpen megkerestetni.

— Biztos lehet abban, hogy eljövök. Én tartani szoktam a szavamat és igyekszem diszkrét is lenni.

— Akkor meg is egyeztünk. Holnap reggel nyolckor itt a villa előtt. Ha valaki közben kérné, hogy továbbíts újabb levelet ebbe a házba, szó nélkül tedd meg.

Másnap a megbeszélt időben találkoztak. A gyerek ideges volt nagyon.

— Történt tegnap még valami? — érdeklődött Robert.

— Nem, nem történt semmi. De sietnem kell vissza, mert az apámnak segítenem kell. Ha nem érek haza időben, verés lesz a vége.

— Vissza fogsz érni, ne félj.

Először a Berlini térre vitte a gyereket, a garniszálló közelébe. Nem kellett sokáig várakozni, a gyerek felismerte azt a férfit, aki a megbízást adta neki.

— Biztosan ő volt az? Ha tévedsz, akkor nagy csávába fogsz kerülni.

— Nem tévedek. Egészen biztosan ő volt. Megismerem a kalapjáról. Meg az arcának a bal oldalán van egy vágás. Nem lehet eltéveszteni. Ezer hasonló között is felismerném ez alapján. Innen nem látni jól, de ha közelebb megy, akkor látni fogja.

— Várj meg itt! Én átmegyek a másik oldalra, hogy megnézhessem magamnak közelebbről.

Átment a garniszálló elé, és mint sima járókelő ment el a férfi mellett. A gyermek nem tévedett. A bal arcán egy vágás nyoma éktelenkedett.

Robert ezután visszament a gyerekhez és hazakisérte. Nem felejtette el búsásan megfizetni, de a lekére kötötte, senkinek soha ne beszéljen erről. A későbbiekben pedig ne vállaljon kézbesítést, ha nem akar a szüleinek bajt. Ezután visszatért az őrszobára és egyenesen Simonyhoz nyitott be.

— Azt hiszem, megtaláltam, akit kerestünk. Szükségem volna pár emberre, hogy razziázhassak a Nyugati melletti garniban. Ha nem tévedek, a Bárczy lányt ott kell keresnünk.

— Miből gondolja ezt? Ki informálta erről? Csaj úgy ukmukfukk nem mehetek oda razziázni?

— Be kell azt valahol jelentenie? Meglepetés szerűen nem mehetünk oda? Nem maga a főkapitány? Lenne még egy találkozóm az egyik informátorommal, tízkor az indóház melletti nagy pad mellett. Küldjön oda valakit helyettem. Sokkal többet nem fog ő sem mondani, mint amit már tudok. Ha akarja, be is hozathatja, de semmi köze nincs a dolgokhoz. Egy sima spicli a sok közül.

Simonyt kissé kellemetlenül érte a felkérés, de azonnal intézkedett. Körbevették az épületet és parancsára az egészet átkutatták. Sipivicot ott találták, de Zsuzsannát nem. Ám Robert nem adta fel.

— Merre van lejárat a pincébe, illetve fel a padlásra?

A tulajdonos láthatóan ideges kezdett lenni.

— Nincs az intézménynek pincéje. Pontosabban az közös használatban van. Tüzelő tárolására használjuk, nem csak én tartok ott tüzelőt.

— Mutassa a járást és ne a száját jártassa — utasította Simony. — Azt meg ne mondja, hogy az épületnek padlása sincs, mert azonnal felpofoztatom itt helyben.

A megszeppent tulajdonos készségesen mutatta az utat a pincébe. Az egyik lépcsőfordulóban Robert megállt, mert egy szekrényt látott a fal mellett.

— Ebben mi van? — kérdezte.

— Azonnal nyissa ki! — parancsolt rá Simony.

A szekrényből egy titkos ajtó nyílt, ami egy nagyobb szobafélébe vezetett. Innen lehetett a másik négy szobába bejutni. Az egyik szobában pedig ott találták a Bárczy lányt.

— Gratulálok magának, Robert — nyújtotta a kezét Simony. — Remek munkát végzett.