25.
Robert a sikereken felbuzdulva, még szervezett néhány hasonló akciót. Ám ezek már nem jártak ilyen sikerrel. Mivel tudta, a kudarcra jobban emlékeznek az emberek, felhagyott ezzel a tevékenységével. Az adakozók, már nem bíztak benne, hogy a pénz, amit befizettek, valóban nemes célokra megy. Egyre többet beszéltek arról, hogy Robert felhagyott a hadifoglyok mentésével és hazahozatalával, pedig biztosan szép összegeket zsebelhetett be az utolsó két gyűjtése során. A betervezett akciók elmaradtak. A jótékonysági csomagok sem értek célba.
Ám senki sem kérte számon, mi lett a sorsuk a begyűjtött javaknak. Keletkezett éppen elég más probléma, ami jobban lefoglalta az emberek figyelmét. A munkanélküliek és a szegények száma egyre csak nőt. Naponta hosszú sorok kígyóztak az ingyen-konyhák előtt. Hatvan-hetvenezer éhes embernek tudtak naponta egyszeri alkalommal meleg kosztot adni. 1925-ben Budapest városvezetése azonban képtelenné vált ezek működtetésének finanszírozására. Az ingyen-konyhák bezárása szociális feszültség kirobbanásával fenyegetett.
Egy nap furcsa öltözetű, hegyes kecskeszakált viselő úr kereste fel Sipőcz Jenő alpolgármestert. Először el akarta küldeni, mivel ki nem látszott a rengeteg tennivalóból, és azt gondolta, megint valami firkász akar riportot készíteni vele. Ám a kis köpcös alak nem tágított, kénytelen volt fogadni. A bemutatkozás után egyenesen a tárgyra tért.
— Azért kerestem meg, méltóságos uram, mert tudomásomra jutott, hogy a székesfőváros képtelen a továbbiakban az ingyen konyhák fenntartására. Engedelmével, tennék önnek egy ajánlatot ezzel kapcsolatban.
Sipőcz először azt gondolta, álmodik, vagy valami széllel bélelt alak akarja a bolondját járatni vele. Aztán amikor az illető ismertette a terveit, kezdett figyelni rá.
— Szóval ön komolyan gondolja, hogy átvenné a működtetését az ingyen konyháknak?
— A lehető legkomolyabban. Nem kérnék most egyelőre mást, csak a teljes felszerelést, és hatósági megbízatást, hogy ezentúl én működtetem a konyhát. Valamint egy engedélyt arra, hogy adományokat gyűjthessek a kiadásokhoz.
— Mindent megadok önnek, ha tényleg átvállalja ezt a nehéz feladatot tőlünk.
Nem telt el pár hét, és Robert felütötte az új ingyen-konyháját a Kálvin téren. Hamarosan a kialakított hely szűknek bizonyult, és rövid idő után megnyílt az újabb stand a Városligetben. Közben az emberei sorra járták a tehetős polgárokat, adományokat gyűjtve. Egy alkalommal a kormányzó felesége Horthy Miklósné őfőméltósága kereste fel az ingyen-konyhát. Persze sok újságíró is kísérte, és fotókat készítettek róla, ahogy épp megkóstolta az ételt, amit osztottak. De ezzel még nem volt vége az eseménynek. Horthyné ezer pengőt adott át Robertnek, aki már megkérdőjelezhetetlen szociális intézménnyé nőtte ki magát. A fotók hamarosan megjelentek a sajtóban. Eddig sem voltak szűkmarkúak az adakozók, de ettől még jobban megjött a kedvük. Szinte egymást túllicitálva adtak. A meglévő konyhák mellett még két másik is nyílt hamarosan. Ezután Robertet a pestiek csak Róbert bácsiként emlegették, és a szegények apostola jelzőt kapta.
Mi hajtotta? Apostoli elhívatottság, vagy hírnév, esetleg önmaga ügyességének túlbecsülése? Soha nem derült ki.
Már az első konyha megnyitása során felkutatta azokat a helyeket, ahol az alapanyagokat olcsón beszerezheti. Emberei naponta járták a piacokat, és megállapodtak a kereskedőkkel, hogy a romlandó árut, amit zárásig nem tudtak értékesíteni, azt ők átveszik. Ugyanezt tették az éttermekkel is. Minden megmaradt élelmiszer Robert konyháján kötött ki. Mikor már a második konyháját nyitotta a környék laktanyái is hozzá juttatták el a fel nem használt alapanyagokat, sőt ezen felül még sokszor a ki nem osztott, illetve el nem fogyasztott adagokat is megkaphatta. Robert kénytelen volt raktárakat is bérelni, hogy a rengeteg alapanyagot valahol tárolni is tudja. Minden remekül ment, egészen a harmincas évekig. Már előbb is voltak, akik megkérdőjelezték jóságát, gyanakodtak, hogy ugyan miből képes Robert bácsi üzemeltetni a konyhákat. Ám a sajtó ismét a segítségükre volt. Megszellőztették, hogy Robertnek milyen érdekeltségei vannak külföldön, nevezetesen a svájci és a hollandiai ékszerüzleteket, és az ingatlanjait. Ezzel eloszlatták azokat feltételezéseket, hogy Robert a népkonyhák működtetéséből haszonra tesz szert. Ám a véletlen ezúttal közbeszólt.
Robert, nem bírt szakítani a régebbi szokásaival. Nevezetesen, változatlanul adott hiteleket azoknak az uraságoknak, akik a pénzüket a lóversenyeken, vagy a zöld asztaloknál kockáztatták, és általában sikertelenül. Hitelt hitelre halmoztak, és a legutolsó állomásuk mindig ő volt. A hitelekre nagy kamatot számolt, a legkevesebb negyven százalékot. Szinte minden esetben visszafizették neki az adósságot a felszámolt kamattal együtt. Ám történt egyszer, hogy az adós nem tudott a megállapodott időben fizetni. Újabb haladékot kért és kapott, biztosítékként egy bérházat ajánlott fel Robertnek. Telt-múlt az idő és az adós a megkeresésekre nem reagált. Robert ügyvédet fogadott, hogy érvényesítsék a követelését. Ám mivel az adósnak pénze nem volt, a zálognak adott bárházat árverésre bocsájtotta. És ekkor csapott bele az a bizonyos mennykő az egész vállalkozásba.
Az adós beperelte Robertet, hogy jogtalanul magas uzsorakamatot számított fel. Az ügy átkerült a bíróságra. Az első körben úgy nézett ki, a bíróság nem ad helyt az adós keresetének, és elutasította azt. Ezután következett a szinte végnélküli alkudozás, ami ismételten a bíróságon végződött. Ekkor már Robertet elmarasztalták, hogy jogtalan haszonra tett szert. De közbejött egy, ránézve félig-meddig kedvező körülmény. Kiderült, hogy mivel török állampolgár, tetteiért Magyarországon nem ítélhető el. A folyamatban lévő eljárást megszüntették ellene, viszont kiutasították az országból. Budapesti vagyona és ingatlanjai nagyrészét elkobozták.
Robert összepakolta holmiját és átköltözött Bécsbe. Itt már akkor kezdte szárnyait bontogatni a nemzeti szocializmus és a fasizmus. Ám a bérházai, és a félretett pénze ezúttal is segítségére voltak.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
