Illusztráció: saját kép, 40 x 40 cm
idegesít, amikor megszólalnak a hegedűk,
egymástól függetlenül, mégis egyszerre,
kihívóan, szomorú zenét játszva,
mintha magukba akarnának zárni…
vinnének oda, ahol az első hangjegy terem!
de jó lenne, hűséges muzsikásaim –
tőletek sokkal nehezebb lett minden –
nélkületek… elrejteném lelketeket!
rendetlen ritmusotokat, míg hagytam,
kilátástalan szerelembe estem…
sugárzó arcom mára besötétedett.
bátran cipelem mázsányi terhemet,
ostoba félelem, éjjeli gyötrelem…
szakadjon lószőr, törjön rózsának száradt ága!
szálljanak széllel együtt fel, a hegyre!
éjfél van… hánykolódok megrekedve…