Mozgolódom,
absztinens körökben,
hülyeséggel nem
mérgezem magam,
villanás vagyok csupán,
viharok szülötte,
határok közé szorítva,
részaránytalan.
Kortalanul nézek
fél évgyűrűimre,
kettévágta létemet a sors,
nincs ember, ki
énhitemben hinne,
belső sebeimen is
véres már a gyolcs.
Saját magamnak
állított kelepce,
vágyfűtötte
jövő akarásom,
nem tudom, hogy lesz-e
még valaha élet, túl
a napfénytörte rácson.