Megírhatnám jobban Istent.
Rikító betűkkel, lássák
ez elátkozott térben, ahol
hóvirág, ha van, ellopják,
s szószék, parnasszus
annak jár, aki fossza
a másét; giccs a szó,
a Szeretlek, s köpnek
a nem igenező
véleményre.
Megírhatnám jobban Istent,
ha motivál a pofon,
s nevetve „fordítom oda,
a másik felét”…
vagy, mikor tűröm
más arspoetikák
példának alkalmatlan
bőségét.
Megírhatnám jobban Istent,
s hogy mindenki oda jut,
ahova magát ítéli.
Jobban. Habár, ha rosszul is,
de írom, hogy elhitessem
magammal, hogy a végleges
szemlehunyás után,
nem a kétség lesz a
fő gondom, vagy a
milettvolnaha…
Megírom, írom Istent.
Én – az igyekvő, reális,
porondok örök boldondja –
kinek az ámen nem divat…
hanem sóhaj, kérés,
kegyelem; Isten: élet.
Magánytalan Ember.
(Bicske, 2016. március 14.)
Legutóbbi módosítás: 2018.03.19. @ 17:02 :: Pilla S.M