Tűz porlik
szét bennem,
simítva éget el.
Lassan száradó
mederben
már a szél seper.
Halvány
bélyeglenyomat
a nyár,
postást
játszik az ősz,
mint legót rak
össze,
leveleket hord
szét,
néz és elidőz.
Amott
az utcasarkon
befordul, már látszik.
A tél elé rohan,
mélán citerázik.
Fáj a dallam,
mint a hó ropog,
ahogy koporsó
fedélen a hant,
egyre kopog,
csak kopog.
Legutóbbi módosítás: 2018.04.13. @ 08:42 :: Ernst Ferenc
