Ha történt volna – Istenem-,
ami nem, és ami sosem,
hogy átkarol az esti fény,
hogy rám hajol a dúlt remény,
kézen fognám és vezetném,
arcomat beletemetném.
De nem történt, és nem hiszem,
csak álmodom a végzetem.
Már nem hįvom, bár csodálom
csendjét az éji világon.
És átkarol az esti fény,
vezet, amerre szeretném.
Lomb szárad, és újra nyílik,
a léleknek színe vásik.
Elkísér és mélybe hullik,
ajkamon csak szó virágzik.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:05 :: Molnár G. Krisztina
