8 évesen akartam először meghalni
13 éves voltam amikor először sikerült
kettérepedt és vákuumot képezett a szívhártyán a redő
a társadalom legapróbb sejtje meiózisban végleg kettészakadt
majd újabb és újabb osztódások után
burkukba zárt individuumok egymást nem metsző
végtelen halmazainak sora maradt
ebből az én szférám volt a legkisebb talán
vagy csak azt hittem
nehéz kamasz voltam de lehet hogy csak hiányzott az apám
és féltékeny voltam az anyámat ölelő karokra
ezért minden éjjel a paplan alatt a körzőmmel magamat törtem darabokra
ezután nem sokkal rutinná vált a meghalás
én magamat kentem a pirítósra nem éreztem már jóllakottságot
s pattanás volt a hátam közepén minden nap az iskolák kínpadján
átlagos kamasz voltam talán engem is mások egójához mértek
és mindig a másik oldalra billent a mérleg
ex nihilo nihil fit
igazán mégis anyámmal egyszerre haltam meg
azóta minden nap megpróbálok egy kicsit élni olykor elbukok
néha másokba mártom ezt a nyakamon lógó követ
mert nagyon nehéz a kádban ülni vele
cipeljétek velem vagy helyettem ti is
ne nekem kelljen újra megszülni önmagam
túl sokszor vetéltem már el
néha azt hiszem hogy végig álmodom az életem
hogy nem is vagyok jelen
de nem vagyok biztos abban sem hogy van valóság ahol jelen lehet lenni
csak különböző álomsíkok vannak
álom az álomban az álomban
nincs olyan álom ahol még élsz?
nincs olyan álom amiben nem kell félni nem kell
meghalni az eszmékért hanem
ki lehet állni magunkért és anyagba önthetjük
eszményeink
egyes napokon egész jól megy
másokon meg egyáltalán
vannak spontán sírógörcsök
néma síkitások mert már hangot létrehozni sincs erőm
a testemet megerőszakolja a pánik
vannak még mostohák
és szigorú apák
és kishúgok akikre ki fog vigyázni
akiket féltesz a sötétben féltesz a villamoson
nagymamák akik nem tudják milyen elélvezni
vagy szeretni úgy egyáltalán
és van az az űr
istenem az az űr
mikor a szeretőd karjai majdnem kitöltenek
és már majdnem megvan és kitaláltad
és értelmes a világ és érzed de úgy igazán
hogy tartozol valahova vagy ha nem is nem gond
egyáltalán semmi sem gond
minden megoldható
de az űr
istenem az az űr
az ajkadra cseppen majd bevegyül a szádba
lenyeled és kezd rezgésről rezgésre
sugárról sugárra
ellepni
míg végül magadban lebegsz
egy fekete tóban a felszínen
elfelejtesz úszni
és fuldokolsz hangtalan
és mindenki akit valaha szerettél csak áll és néz
magadra maradtál
nem vár rád megmentés
de nem is vár rád halál
hiába ásod a saját sírod
est quaedam flere voluptas