Lelkem utcáin bolyongok ma,
s lent a mélyben életem sötét
sorsfolyója bőszen hömpölyög.
Szívem elvadult tájára, tán
már nem téved egy madárka sem,
és többé nem issza vén szemem
naplementék izzó fényeit.
Holnaptól nem leszel velem
árnyas, nyári délutánokon,
s testem sem hevíti tested át,
és nem nézhetek vágy-telve rád.
Immár más hajába szuszogva kéjt,
majd az ő szívét dobogtatod,
én eközben a poklom járva,
így mezítláb és gyalogszerrel,
megpróbállak elfelejteni.
