A színészekről vagy jót,
vagy Shakespeare;
főleg arról, aki nem csak
játszik, de ír;
mégse Shaw, de Brecht se;
nem viccel,
de mindent komolyan vesz
amúgy Anton Pavlo-
viccsel.
Színészről,
öltözködőről,
a nagy szégyenlősről,
aki onnan vetkezik,
hol már mindenki eldől;
s ha élménye nincsen,
mert mi más lenne kiút,
próbál egy csinos szeppukut,
a vérzésre tapsot vár,
hogy volt?!,
ismétli,
mit éltében mástól
megtanult, lopott;
belehal,
de a függönynél felkapaszkodott,
mert végszót kell adnia
annak, aki jön,
ki őt lesi már, miként kell, ami köll –
és mértéket tart a mértéktelenben,
magán szűrve át, mit az író csak termett,
életet adni élettelenbe.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:05 :: Petz György