Vandra Attila : Nikáb 3. Interjú az imámmal

Nyomtatás

Csengettek. Ahmed Anwari kissé félrehúzta a függönyt, és kinézett az ablakon. Szemrevételezve, hogy a várt látogató érkezett, a kaputelefonhoz ment és gombnyomással kinyitotta a kaput.

— Megjött a riporternő? Akkor felöltözöm — nyúlt felesége az abaya, hidzsáb és nikáb után, hogy eltakarja velük díszes otthoni öltözékét.

— Fölösleges, nem hívom be a lakásba, átmegyünk az irodámba — lépett ki férje az ajtón, s amíg vendégei, egy férfi és egy nő, átjöttek az udvaron, lábára kapta a lábbelijét.

— Bonjour! — köszöntötte a nő. — Françoise Alyea vagyok, a helyi TV-adó riportere, ő pedig Albert Dolphin, az operatőröm. Telefonon beszéltünk, hogy…

— Bonjour! – fogadta az imám a köszönést, majd a ház külön bejárata felé mutatva terelte vendégeit az irodája felé. — Nyitva az ajtó! — szólt rájuk, amikor odaértek, és várakozóan hátra fordultak.

— Françoise, a cipőd! — szólt rá az ajtón benyitó riporternőre a kollégája. — Le kell venni! Így illik!

A nő zavart, sűrű bocsánatkérés közepette lépett vissza az ajtóból, és tett eleget a felszólításnak, követve a két férfi példáját. Az imám mosollyal párosított fejbólintással értékelte az operatőr figyelmét. Mielőtt utolsónak belépett, még megfordította az operatőr sebtében, amúgy férfi módra ledobált szandálját, amely talpával felfele került az ajtó elé.

— Ez sem illik! A cipőtalp tisztátalan! – jegyezte meg Ahmed Anwari.

— Elnézést — kérte a férfi is a bocsánatot.

Miközben Albert Dolphin beállította a megvilágítást, és felszerelte a kamerákat, Françoise Alyea körülnézett. Az imám követte tekintetét, majd a várakozás közepette megjegyezte:

— Nem erre várt, ugye?

— Tényleg nem… Azt hittem, legalább egy Mohamed-kép lesz a falon…

– Az iszlám hit tiltja ezt. Allah megtiltotta, az emberek és bálványok imádását. Járt már mecsetben? Látott ott próféta-képet? Ugye nem? Téves elképzelése van az iszlámról… Tiszteljük a prófétáinkat, Ibrahimtól és Musától Isán [1] át egész Mohamedig, béke legyen velük, de nem térdelünk le előttük, mint a keresztények, akik a szentek imádatával visszalopták vallásukba a többistenhitet.

— Mi sem imádjuk őket, főleg mi, protestánsok nem. Hugenotta családból származom, őseim életüket adták a megtisztított hitért. De még a katolikusok se imádják szó szerint a szenteket, csak fohászkodnak hozzájuk. Például: „Szent Antal kérlek, könyörögj érettünk!”

— Készen vagyok! — jelentette Albert Dolphin. — Kezdhetjük!

Françoise Alyea megigazította még egyszer a mikrofont, ellenőrizve, hogy jól működik-e, kérdően a riportalanyára nézett, majd jelzett az operatőrnek.

— Kedves nézők! Az utóbbi időben számos megjegyzés, kijelentés, követelés látott napvilágot, mint például: „A sáríát kötelezővé kellene tenni!” „A sáría felülírja a törvényt” „A sáría a terrorizmus forrása” „A sáría kegyetlenség” „Őseink nem azért adták életüket a szabadság oltárán, hogy gyermekeink a sáría előírásai szerint éljenek”, stb. „Hallgassuk meg a másik oldalt is” műsorunk száztizennyolcadik adásában Ahmed Anwari urat, kérdezzük, neki minderről mi a véleménye? Kérem, mutatkozzon be nézőinknek! — fordult riportalanyához.

— Ahmed Anwari vagyok, a saint étienne-i dzsámi imámja. Szunnita muszlim.

— Imám? Én úgy tudtam, abból csak tizennégy volt!

— Az a siitákra, más néven Ali, Mohamed vejének követőire érvényes, innen a nevük is: siit Ali. Szerintük nemcsak Mohamed, hanem lánya Fatima, veje Ali, fiaik, s a leszármazottaik, Muhammad al Mahdival bezárólag rendelkeztek a tévedhetetlenséggel, összesen tizennégyen. Mi, szunniták csak Mohamed próféta tévedhetetlenségében hiszünk. Számunkra az imám nem egy tévedhetetlen, csak egy vallási vezetőt értünk alatta.

— Köszönöm nézőim nevében a felvilágosítást. Honnan származik, és miként került Franciaországba?

— Iránban születtem, Chah Baharban, ahol többségében balochi nyelvet beszélnek, de családomnak fárszi az anyanyelve. Reza Pahlavi sah bukása után Komeini ajatollah rendszere elől menekültem már felnőtt fejjel Bagdadba. Aztán hatalomra került Saddam Husszein, s üldözték a szunnitákat, elsősorban mi, a szunnita vallási vezetők kerültünk veszélybe. Az iraki háború idején kerültem ide. Azóta már családommal megkaptam a francia állampolgárságot is. Gyermekeim már itt végezték tanulmányaikat. Nagyobbik fiam mérnök, a kisebbik közgazdász lesz, még egyetemista, a lányom az idén ősszel kezdi meg a szakmai pályafutását a Gymnase de la Riviére-ben, tanítónőként.

— Hány nyelven beszél?

— Öt. Fárszi, balochi, arab, francia és valamennyire angolul is.

— Beszéljen nekünk a sáríáról. Miért akarják a muszlimok a keresztényekre erőltetni?

— Mielőtt válaszolnék kérdésére, pontosítani szeretnék. Számos tévhit terjeng a sáríáról a francia, és általában a nyugati sajtóban. Sáría törvényt jelent. Beszélhetünk zsidó sáríáról, keresztény sáríáról, világi sáríáról. Ezeket a nyugati világ zsidó, keresztény illetve világi törvénynek fordítja. Ellenben az iszlám sáríát nem fordítják le, sőt kitekerik jelentését, félrevezetvén a közvéleményt. Gondolom az előbb, amikor kérdezett, ön is az iszlám sáríára gondolt.

— Mit tartalmaz a keresztény illetve a zsidó sáría, ha már említette?

— A judaizmus és a kereszténység saríája esetében mi muszlimok az eredeti saríát értjük, amelyet Isten nyilatkoztatott ki, mind Mózes, vagy amiképp mi nevezzük Musa, illetve Isa, keresztény nevén Jézus prófétáknak, béke legyen velük, mielőtt az emberek eltorzították ezeket. Ezeket a saríákat aztán felülírta az iszlám sáría, amelyet Allah megvédett a változtatástól és eltorzítástól. [2]

— Megvédett? Miként? És a keresztény sáríát például miben torzították el?

— Például Isát, béke legyen vele, aki ember volt, istenként tisztelik, és imádkoznak hozzá.

— Mert ő nem ember, hanem Istennek a fia, és… — kezdett bele a mondatba a riporter, majd hirtelen észbe kapott, ha folytatja, akkor itt a kereszténységről fognak vitázni, és itt és most nem ez a cél. — Akkor ebbe ne menjünk most bele, hanem térjünk vissza az iszlám sáríához…

— Amelyet a nem muszlimok a hudúddal [3] tévesztenek össze. A sáría nem több, szabályoknál, előírásoknál, amelyek a helyes viselkedésben vezessenek. Mi szabad, mi nem, és mi kötelező. A hudúd az, ami előírja, milyen büntetést érdemel az, aki vét a sáría ellen.

— Akkor a hudúd és nem a sáría, de a kérdés az marad: nem kegyetlenség?

— Gondolom a kézlevágásra és a halálbüntetésre gondolt.

— Arra. Miként fér ez össze azzal, hogy az iszlám szerint Allah Al-Ghafúr (Megbocsátó) és Rahím (Irgalmas).” (Al-Máidah 5:34) — kérdezte a riporternő jegyzeteiből idézve.

— Bár a kézlevágás büntetése sokkal elrettentőbb, mint a bebörtönzés, mégis könyörületesebb a bűnöző és a társadalom egésze számára is. Ez azért van, mert a bűnöző bűntől való elrettentése által biztonság terjed el a nép közt, biztonságos társadalomba élhetnek, ahol szívük megnyugszik, mert nem kell folyamatosan vagyonukat és pénzüket félteniük. Ugyanakkor könyörületesebb magával a rablóval szemben is, mert megmenti őt a bebörtönzés káros hatásaitól és szörnyű következményeitől, ahol olyan emberek vannak összezárva, akik mindenféle bűnt követtek el.

— És megfordíthatatlan… S ha a bíró téved?

— Muszannaf Ibn Abi Saibahot idézem: „A jogos büntetést felfüggeszteni kétség miatt jobban szeretem, mint végrehajtani gyanúból.” Ilyen ítélet csak akkor születik, ha nincsen kétely.  S a börtönt vissza lehet vonni? Lehet azt mondani tízévi börtön után, „Bocsánat, légy tíz évvel fiatalabb, és felejtsd el, amit a többi bűnözőtől tanultál az utóbbi években?” — kérdezett vissza az imám. — Sok keresztény államban, például az Egyesült Államokban is van halálbüntetés.

— És egyre több helyen törlik el. Nézőink kérdése, miért akarják a muszlimok a sáríát és hadúdot ránk kényszeríteni? Láttam egy filmet, amikor egy tíz éves kisfiú kezét törték pozdorjává, teherautóval hajtottak át rajta. Jogunk van ilyenből nem kérni.

— Az ISIS tette ezt? Azok több kárt okoztak tetteikkel a hívő muszlimoknak, mint a hitetleneknek… Elferdítik a Korán tanításait. Az egész világ ellenünk fordult. Minden muszlim mögött terroristát látnak. A sáría előírása egyértelmű, egy gyermeket nem lehet sem halálra ítélni, sem kézlevágásra. Szigorú feltételei vannak az ilyen ítéletnek. A iszlám sáría toleráns és megengedi a nem muszlimoknak, akik muszlim országban élnek, hogy saját törvényeik szerint rendezzék olyan ügyeiket, mint házasság, válás és mások, és nem kényszeríti rájuk az iszlámnak a muszlimok számára ezekben a kérdésekben előírt törvényeit, hacsak nem kérik ők maguk az iszlám törvényszéket, hogy ítéletet hirdessen köztük az iszlám törvény szerint. Az iszlám sáría törvényként való alkalmazására irányuló igény kifejezését törvényes úton lehet csak megtenni. A parlamentben kell megfogalmazni a kérést, mert ez az egyetlen hely, ahol a törvényalkotás folyik. Szó sincs itt kényszerről.

— Én saját szememmel láttam egy TV-adásban, amikor egy muszlim azt nyilatkozta, neki nem az ország törvényeit, hanem a sáríát kell betartania.

— Ez ismét félreértelmezés. A muszlimnak, aki egy nem muszlim országban él, kötelessége tiszteletben tartania, és tilos megszegnie az ország szabályait és a szerződéseket, amíg azok nem parancsolnak számára olyat, amit Allah megtiltott.

— Például?

— Például, ha egy törvény megparancsolja a muszlim nőnek, hogy vegye le a kendőt, akkor azonnal el kell hagynia az országot, hogy megmentse magát ezektől az abszurd törvényektől, és nem megengedett, erőszakkal szembeszállnia a hatóságokkal.

Az operatőr az órájára koppantott, jelezve a riporternek az idő lejártát.

— Még egy utolsó kérdés: Miért nagyobb bűn a hit-elhagyás, mint a máshit? Én lehetek keresztény a sáría szerint, de halál várna rám, ha muszlim voltam, és áttérek keresztény hitre. Miért jár halálbüntetés a hit-elhagyásért?

— Mert Allah így rendelte, amikor a sáriát kinyilatkoztatta. Ő tévedhetetlen. Az iszlám sáría örök és megváltoztathatatlan.

— Köszönöm a beszélgetést nézőink nevében! Kedves nézők, köszönjük, hogy velünk tartottak, reméljük tanulságos volt. Jövő kedden tizennyolc órától ismét jelentkezünk!

Már az utcán, miközben pakolták be az autóba az interjú kellékeit, szólt oda Albert Françoisenak.

— Remélted, sarokba tudod szorítani, ugye? Nem igazán sikerült… Mindenre megvolt a válasza. Kapásból idézett Koránból, sáría tudósoktól.

— Amiként a lelkészünk, Pierre Beaumarchais is szokott a Bibliából. De az imám egy-két kijelentését érdemes megjegyezni, s odadörgölni egyik-másik muszlim aktivistának az orra alá.

Abdul Anwarinak viszont más véleménye volt apja szerepléséről.

— Miként mondhattál a TV-ben olyant, hogy az ISIS elferdíti a Korán tanításait? Ők dzsihádot indítottak a hit megvédéséért! Harcban állnak a nagyhatalmakkal, nem válogathatnak módszereikben! Te mondtad az interjúban: fő az elrettentés!

Apja levette a polcról a Koránt, és fia kezébe adta.

— Olvasd el még egyszer azt, amit a Korán ír a dzsihádról. Felületesen olvastad, s amikor én beszéltem neked róla, nem figyeltél oda eléggé. Az általános dzsihádba tartozik önmagunk, meg a sátán ellen vívott harcunk. Ide tartozik a zarándoklat, az igazmondás, a jó elősegítése, az emberek és főleg a szülők iránti kedvesség, a tudás keresése, a becsületesség. Csak Ibn Hibbánt és Abu Dáwúdot idézem: „A mudzsáhid (a dzsihádot végző harcos) az, aki küzd önmaga ellen Allah tetszéséért.”

— Egyet kihagytál: az iszlámra hívást!

— Hívást, de nem kényszert…  

— És van védelmi dzsihád, harc mindenki ellen, aki megtámad egy muszlim országot. Ezt teszik! Védekeznek! És dzsihád az egyének ellen…

— Idézek a Koránból — szakította félbe az apja. — „Aki közületek egy elvetendő dolgot lát, az változtasson rajta a kezével, ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a nyelvével (beszéddel), ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a szívével, és ez a leggyengébb megnyilvánulása a hitnek!”…

— És harc a csoportok ellen! — vágott közbe a fia is. — Addig, amíg vissza nem térnek a helyes útra…

— Hadd idézzem Al-Hudzsurátot: „Ha a hívők két csoportja egymással harcol, akkor törekedjetek kibékíteni a két csoportot! Ám, ha az egyik továbbra is a rosszra törekszik, úgy harcoljatok az ellen, amely a rosszra tör, addig, amíg vissza nem tér Allah parancsához. Ha visszatért, akkor igazságosan és méltányosan járjatok el közöttük! Allah szereti a méltányosan eljárókat.” (Al-Hudzsurát 49:9)

— Ha – nyomta meg a szót a fia — visszatértek! És a hit-elhagyásért Allah halálbüntetést követel! Idézzek én is: „Akik önként tárulkoznak ki a hitetlenségnek rajtuk Allah haragvása lesz. Hatalmas büntetésben részesülnek.” (An-Nahl 16:106)” és idézzem, amit az interjúban mondtál: „Miért jár halálbüntetés a hitelhagyásért? Mert Allah így rendelte, amikor a sáriát kinyilatkoztatta.” — És egy muszlimnak kötelessége a másik muszlim bűneit takarni! Ez is benne van a Koránban! Te nyíltan támadtad őket! Idegenek, keresztények előtt!  Nyilvánosan!

— Rosszul értelmezed és alkalmazod a Korán tanításait, fiam! Kiragadsz egy-egy részletet…

Nem tudta befejezni a mondatát, mert a fia ajtócsattanással távozott. Ahmed Anwari gondterhelten feleségére nézett.

— Még nem nőtt ki a lázadó korból… — magyarázta Fatma kisebbik fia bizonyítványát.

— Már húszéves elmúlt! Illene már. Nehogy mielőtt kinövi, bajba keverje magát… — sóhajtott Ahmed. — Aggódom érte.

— Én is! Egy gyermekünket már elvesztettük, nem akarom a másikat is!