35.
Svájcot körülvették a háborús országok, de lakói nem érezték a háborút, csupán a naponta érkező menekültektől értesültek a borzalmairól. Robert, ha összefutott menekültekkel, minden alkalommal megpróbált erejéhez mérten támogatást adni. Már nem voltak olyan „korlátlan“ anyagi lehetőségei, mint a szomszédos Ausztriában. Nem tudott semmiből pénzt csinálni, kockáztatni nem akart a tőzsdén. Pláne, hogy Amerika is bekapcsolódott a háborúba. A tartalékai vészesen fogytak. Semmi olyan lehetőséget sem talált, amiből az ő sajátos módszereivel, hasznot tudott volna húzni.
Közben még az is nyugtalanította, hogy semmi hírt nem kapott a Vöröskereszttől a családjáról. Az újságokban szereplő hírek alapján csak elkeseredettebb lett. Semmi mást nem írtak, csak azt, hogy a németek szinte egyfolytában bombázzák Angliát, teljes blokád alatt tartják. Churchillnek, mint miniszterelnöknek egyre nehezebb feladatokat kellett megoldania. Newile Chamberland-el szemben csatát nyert ugyan a parlamentben, de ki kellett találnia, hogyan lesz képes utánpótlást biztosítani Anglia számára, hiszen a szigetországot minden oldalról harapófogóba zárták a németek. Amerika minden tőle telhetőt megtett, hogy a hajókonvojok sikeresen elérjék Anglia partjait. Eközben még az is egy hatalmas kérdés volt, hogy sikerül kimenekíteni a körbekerített angol és francia erőket. A Dunkerque-ben és környékén körbezárt erők kimenekítésére Churchill egy életveszélyes tervet dolgozott ki. A Dinamó hadművelet keretében mintegy 330 ezer szövetséges angol-francia katonát mentettek ki és dobták át a Csatorna szabad, angol területeire. Ez valamelyest befolyásolta a háború további kimenetelét.
Robertet közben behívták a külföldieket ellenőrző központba. Hiába mondta, hogy az ügyének intézése folyamatban van, benntartották a fogdában, és kilátásba helyezték a visszatoloncolását Bécsbe. Hiába mutatta és mondta, hogy nem német, vagy osztrák, a hatóságok hajthatatlanok voltak. Csak az ügyvédje közbelépése mentette meg a visszatoloncolástól, a török állampolgársága és útlevele alapján.
— Most mihez tudok kezdeni? — kérdezte Robert a jogtudor Kleint.
— Ezt hogy érti? Sikerült kihoznom magát, megúszta a kitoloncolást, ami a biztos halála lett volna. Egy olyan státusza van mától, miszerint itt maradhat, ám Svájc területét nem hagyhatja el. De gondolom, ez nem is áll szándékában.
— A jelenlegi helyzetben nem. Terveztem, hogy áttelepülők Angliába, hogy együtt legyen a család, de addig gondolkoztam ezen is amig lehetetlenné vált. Dunkerque után úgy néz ki, hiú állom számomra, hogy hamarosan Angliába utazzak…
— Az még kicsit arréb van. A németek még mindig nem adták fel, hogy Angliát is térdre kényszerítsék. Az oroszok ellen megindított háború, csak egy kis időre engedi fellélegezni Angliát. Hitler egy erőszakos bolond, aki nem törődik bele, hogy bárhol is kudarcot valljon. Talán valamit segít a jelenlegi helyzeten, hogy Amerika is belépett, és készül Európában is harcba szállni a németekkel. De miért beszélek én magának ilyenekről, hiszen nem erre kíváncsi. Tehát tekintse magát szabad embernek Svájcban. Hivatalos státusza ezek után az, hogy hontalan. Munkát vállalhat, esetleg kisebb vállalkozásba is kezdhet, ha ezzel nem lesz konkurense valamilyen svájci cégnek. Pontosabban nem okoz-e valamiféle gondot a svájci cégre nézve.
— Maga mit ajánlana nekem, ebben a helyzetben? Nincs semmiféle olyan képzettségem, aminek hasznát vehetném. Talán a szervező képességem az, amit használni lehetne. Rendelkezem némi tőkével, de arra szükségem lesz a további életvitelemhez.
— Jó kérdés. Fogalmam nincs, mint ahogy magának sincs.
— Biztosíthatom róla, hogy hallgatni fogok a tanácsaira. Bármire hajlandó leszek.
— Akkor most jól figyeljen. Szinte naponta láthatja a zsidó menekültek százait, akik itt próbálnak menedéket találni. Én, mint ügyvéd megteszek mindent, ami lehetséges, de a svájci állam törvényhozásában nincs szavam. Márpedig Svájc kvótát szabott meg, hogy mennyi menekültet képes még befogadni. Nem akarok erről véleményt alkotni önnek. Sem Amerika, sem más még szabad ország, nem engedi be korlátlan mennyiségben a menekülteket. Amerikának módjában állna több embert befogadni, ám mégsem teszi. Svájc meg nem akkora állam, hogy korlátlan mennyiségben befogadjon mindenkit. Magának megmondhatom, amit másoknak nem: Svájc főleg az egyének vagyona alapján határozza meg, ki maradhat és ki nem. Bankállam, és neki a pénz nagyon fontos. Itt igaz csak igazán az a mondás, hogy a pénznek nincs szaga. Még a náci fejesek is a mi bankjainkban fektetik be a vagyonukat, amit összeloptak. Még nem hallottam, hogy egyet is elutasítottak volna.
— Én csak olvastam egy újságban, hogy Svájc, ha nem is vállalt aktív szerepet a háborúban, semleges, de Németországot támogatja.
— Nézze! Svájc most már minden oldalról szomszédos a Német Birodalommal. Ahogy említettem, a pénznek nincs szaga, márpedig Svájc is pénzből él. Nem tehet különbséget, hogy kinek a pénzét engedi be, kiét nem. De elkanyarodtam a lényegről.
— Még egy kérdés, doktor úr. Megtudott valamit a családommal kapcsolatban?
— Még sajnos semmit. A Vöröskereszt, ahogy pontos és hiteles adatokat megtud, közli az irodámmal. Türelmét kérném ebben is.
Másnap a megbeszélt időben ismét megjelent az irodában Robert.
— Van egy nagyon rossz, és egy nagyon jó hírem. Melyikkel kezdjem?
— Magára bízom.
— Szóval a nagyon jó hír, hogy a partraszállás sikeres volt Franciaországban. A németek kénytelenek visszavonulni. Az úgynevezett keleti fronton is romlott a helyzetük. Sztálingrádnál vereséget szenvedtek a németek. Talán mostantól megfordul a háború menete. A rossz hírem sajnos némileg összefügg ezzel, de legyen erős. Kaptam egy hivatalos jelentést, miszerint a családja egy Londont ért bombázás során életét vesztette.
Robert megszédült. Percekig bámult a semmibe. Klein megfogta a vállát.
— Még nem erősítettek meg, de sajnos nagy a valószínűsége. Pár napon belül megkapom a pontos információkat. Sajnálom, de nagyon kevés annak az esélye, hogy tévedés. A kislánya már név volt a nemzetközi zenei életben, mint zongorista, állandóan koncertezett, ahova az édesanyja is kisérte. Éppen Londonban lett volna előadóestje, amikor a bombatámadás érte őket. Sajnos már nem maradhatott idejük az óvóhelyre menekülni. Ez a Vöröskereszt és az angolok által adott hivatalos jelentés. Mint mondottam, nem hiszem, hogy tévedés lenne. Fogadja részvétem.
Robertet teljesen leverte a hallott hír. Akkor most már teljesen mindegy, mit is csinál a továbbiakban? Akár be is fejezheti most az egész életét. Egyedül maradt, mint az ujja. Nem nagyon figyelt arra, mit is mond doktor Klein. Arra tért magához, hogy Klein vállon veregette többször is.
— Hallja, amit mondok?
Robert kicsit megrázta magát, mint aki egy rossz állomból ébredt.
— Mit mondott, doktor úr?
— Volna kedve ahhoz, hogy pár sors és hitsorsosán segítsen?
— Mit kellene tennem? Hajlandó vagyok bármire — próbált koncentrálni. — Anyagilag sajnos már ne számítsanak rám. Még pár hónapig van kitartásom. Ámbár nekem már sok szükségem nem lesz anyagi vagy más javakra.
— Ne beszéljen ilyeneket. Az anyagi háttér biztosított egy időre. Svájc annak ellenére, hogy semleges állam és nem vesz részt az öldöklésben, nem jeleskedik a mentési munkákban. Még arra is képtelen volt, hogy hivatkozva a semlegességére, megtagadja a német vonatok áthaladását. Még most is vannak német szerelvények, melyek vagy Ausztriába, vagy Németországba tartanak, illetve onnan visznek hadianyagot a harcban álló egységeiknek. Ha menekülteket szállító vonatot kell fogadni, igyekeznek elzárkózni. De nem csépelem itt feleslegesen a szót magának. Jöjjön vissza az irodámba este nyolc felé. Akkor itt lesznek a többiek is.
— Rendben van, Klein úr. Akkor este nyolckor számíthatnak rám.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Avi Ben Giora.
