simogasd még egyszer öregedő bőrömet
Te, kitől vélt ifjúságom újra éled…
lanyhos, puha cirógatásodtól
megtáltosodni képes a lélek…
sivatagi morzsalékoddal edzed szememet.
idétlen falusi gyermek tartja markát,
aprópénzt, netán mást kéreget?
igen, értem, mit súg fülembe a szél;
itt Én gazdag vagyok,
s Ő szegény, ki belőlem él…
nem bánná, ha öreg, sebzett
szívem megszeretné,
úgy tudna szolgálni, akár egy dervis,
ki végtelenbe forogva
a mindenség Istenét megidézi…
combomon megpihenő szúrós por…
dagállyal érkezik a telihold;
rövid időre űrnője lehetnék, hisz
az apály úgyis mindent elrabol!
bánat okozója annak, ki megízleli…
simogasd még egyszer utoljára
naptól cserzett, öregedő bőrömet
Te, végtelennek tűnő csodaszellő,
mielőtt örökre elfeledném érintésedet.
