Marthi Anna : Egy

röntgen Kép: Jessica Stride

Vak vezet világtalant – együtt mondjuk –

figyeltünk, nem sikerült követni? Söprés,

egy ideje időtlenül. Magány-e szerelem,

vagy emberi-isteni homokórán a derék?

 

egy jobb szemére vak?????????????????? ember vezet egy agorafóbiás embert: világtalant, mindekettejükre igaz ez a szólás, figyelik egymás mondandóját, mimikáját, megnyilvánulásait. Követnek lenni egy isteni vagy ikerlélek szerelemhez sikerült-e? Az most mindegy, hogy az is lehetne csupán koncepció, mégis legyen igaz inkább, és itt teszi fel e napló írója a kérdést: magány-e szerelem? mindennapi cselekvéseiben időtlenedő ember a söprés szimbólum…és a záró sor, remélhetőleg nem a tanulsággal, inkább egy egész életen át végigvitt szál: legyen itt a középpont, vagy a szakrális pont, vagy a derék ember kifejezés…a többi pedig szép és több.

 

———————

Nem tudom, ez hogyan és miért került a szerkesztőbe, de visszáruzom. NHI

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak