Csendben alszik a magány,
fénykarika kergeti magát,
laposak az árnyak,
hasztalan méla tárgyak.
Halkan hamu sercen,
szomjasan kortyol a pohár,
piros fazék koccan,
tücsök mászik lassan tovább.
Motoz a rozzant sámli,
odább csosszan papucsban,
látni a nénit, araszolva moccan.
Szeme árnyék, kíváncsi üveg,
tekintete mégis fakó,
rég nincs neki ünnep.
Elrepült mindenki,
vagy nem is volt, ki tudja,
mesél magának az idő,
kiapadt emlékek kútja.
Tavaszt várja kedvvel,
de, tudja hiába,
fagyos tél borul,
most még a világra.
2018. január 19.
———————-
Milyen hangulatos lenne, ha odafigyelnénk néhány dologra: motoz a rozzant sámli (tudo olyat?!), odább csoszsan a papucsban… mármint a sámli? És a fénykarika magát kergeti? Ha a magány-magát rím miatt került oda, akkor nyugodtan el is dobhatjuk, mert elég rosszul szól, tekintve, hogy a t és az ny igen messze esik a képzés helye szerint.
Fésüld még ezt át, kedves Szerző!
NHI
