Huszonhetedike. Vasárnapra esik.
Elnyújtóznak lustán haldokló álmaim.
Magamnak csinálok formális reggelit,
landolok a valóság szegett szárnyain.
Egy érszűkületben a végzet majd megvár.
Szájon át kettő és fél milli’ Coverex,
vaj, kalács, kakaó, ”bolti” szilvalekvár.
Míg nem fáj, úgysincs más, csak a pénz meg a szex.
Bepácolom a hűs húst. Mézes-mustáros.
Lenyalt kiskanál: ínyemre csurrant Éden.
Egy percre halványul, ami még úgy fáj most.
Balatoni nyarak… Aranyhíd egy stégen…
a Párkák fonalán kivégzett emlékek.
Nincsen áldás rajtunk és nem fog az átkunk.
Anyagi síkra lerántott szellemlények.
Hallgatag gyilkosok között vegetálunk.
Sorsom az Élet napos oldalán – fagyzug.
Születésemtől kezdve sorvad a testem,
a lelkem tán régebben ( ezt inkább hagyjuk )
Sok boldogságot. A jó? Isten? Éltessen?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Schifter Attila
