———————————————————————————
Avikám, a sok elütés mellett a helyesírási, szórendi és egyéb hibák talán betudhatók a különböző nyelvek hatásainak, amikkel életed során találkoztál, a szóismétlésekről is az mondható el, hogy kevéssé használod ki a magyar nyelv gazdagságát. Mintha elfelejtetted volna a „biciklizést”, vagy inkább a kezdeteknél nem tanultad meg elég jól. Az emberi kapcsolatok és lélek ábrázolása nem az erősséged… Van humorod, lényeglátásod, témáid jók, ezúttal is, és azt is el kell ismernem, hogy 2007 óta, mióta és mialatt együtt dolgoztunk, nagyon sok hibából gyógyultál ki. A pirossal jelzett helytelen kifejezések helyett kékkel beírtam javaslataimat.
Gázolás
Aznap este is már jóval elmult elmúlt éjfél, mire hazaért. Megpróbált csendben bejutni a lakásba, de a nappaliból világosság szürődött ki.
– Te még nem alszol,- szólította meg a feleségét? Te még nem alszol? – szólította meg a férjét.
– Megvártalak, nem tudtam elaludni. Fáradt vagy, biztosan. Menj, zuhanyozzál, én addig készítek valamit enni.
– Ne fáradj, nem vagyok éhes. Ilyenkor éjszaka már nem jó enni. Csak felesleges sulyt veszek megint fel magamra súlyt vennék fel megint.
Levetkőzött a zuhany alá állt, és bő sugárban engedte magára a vizet. Közben gondolatok cikáztak a fejiben fejében.
– „Tennem kell valamit. Kifugok bukni, úgy fogok járni mint Tibor. Nincs értelme kibukni két évvel a nyugdij előtt. Ki fogok bukni, úgy járok, mint Tibor. Nincs értelme két évvel a nyugdíj előtt kikészíteni magamat. Tibor sajnos megette. Leesett a lábáról, egyik percről a másikra. Csak nagy nehezen sikerült megmenteni az életét. Sziívtrombózis. A sok idegesség, stressz megbosszulta magát. Pedig csupán csak 56 éves. Most lábadozik már, de soha sem fogn már ugyan úgy dolgozni, de soha többé nem tud ugyanúgy dolgozni, mint régen. Nyugdiíjazni még nem fogják, mert van addig még jópár éve. Valószinű, leszázalékolják és kap majd valami pénzt, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez meg kevés… Két gyerek. Az egyik most fejezi be az egyetemet, a másik meg katona. A felesége dolgozik még persze, de mi lesz, ha ő is kibukik majd összeomlik? Ki fogja pótolni a kieső jövedelmet? Ebben a mai világban, amikor alig van munka és nehéz a megélhetés.?” – Aztán ismét magára terelődött a figyelme. – „Lassan huúsz éve dolgozom ugyan ezen ugyanezen a munkahelyen. Nem birom bírom már az éjszakai, illetve a délutáni műszakot.? Miért nem kaphatok közben egy nyomorult szabadnapot közben? Miért kell egyhuzamban ledolgozni az öt napot? És utána sem tudok rendesen pihenni, mert mi az az egy nap? Miért nem kettő, mint másutt? Elviekben kettő lenne, de mMire az ember kicsit lelazít ellazul, addigra kezdheti előlről… Tennem kéne valamit.”
Megtörölközött, magára vette a fürdőköntöst és kiment a nappaliba.
– Meggyötörtnek látszol. Sok volt a munka ma is? – kérdezte a férje aggódva.
– Nem csak a munka a baj. A beosztásom. Pocsék, fárasztó. Húsz év folyamatos munka után nem tudok kérni egy jobb beosztást – folytatta a belső monológot mostmár hangosan. – Régebben azzal küldött el a föőnök, hogy nincs embere, szüksége van rám. Most pedig nem kéne megszakadnunk, mert rengeteg a munkanélküli, de ő amikor meg rengeteg a munkanélküli és nem kéne megszakadnunk, nem vesz fel embereket. Illetve, ha felvesz, de nekünk, régin szakiknak ott kell lennünk, hogy ha hogyha a friss uj munkaerő valami hibát találna csinálni elkövetni, észrevegyük és korrigáljuk. Ezek az uj új munkaerők alkalmazottak abszólut abszolút nem akarnak velünk együtt működni együttműködni. Bennük van egyfajta gyűlölet, hogy a fejük felett állunk, nem hagyjuk őket élni, és hajszoljuk őket. De szólni nem nagyon mernek, mert azt gondolják, akkor holnap ismét az utcára kerülnek. Mink nem kerülhetünk ugyan ugy ugyanúgy az utcára? Ki fogja nézni azt, javamra írni, hogy régi munkaerő vagyok? Sokba kerülök már a cégnek. Jogaim vannak, mivel már hosszu hosszú idő óta vagyok alkalmazásban ott dolgozom. De sokba kerülök már a cégnek. Megszabadulhatnak tőlem bármelyik percben. Mondd, kifizeti azt a végkielégítést, ami kimondva egy szép kis summa, de mennyi ideig van ebből kitartása az embernek? Elolvad az hamar a mai árak mellett. Hol talál az ilyen magamfajta másik munkahelyet? Hiába a szaktudásom, öreg vagyok, pár év a nyugdiíjig és nem adhatjnák a legalacsonyabb kezdő fizetést. Az ilyenekkel csak a probléma van. Betegeskednek, nem birnak bírnak annyit, mint egy fiatal, és a bérüket mégsem lehet a minimumra leverni.
Az eddig csendes férj most megszólalt.
– Próbálj beszélni a fönököddel főnököddel. Nem tehet azért az utcára, mert más beosztást akarsz szeretnél, és kicsit kiakarod ki akarod magadat pihenni. Jogod van hozzá.
– Jogom? Nekem? Papiron Papíron biztosan, de gyakorlatban? Valóban, el nem küldhet, de nem köteles másfajta beosztást adni. Ha nem tetszik, felis ut , le is ut fel is út, le is út. Ma már nem sokan gondolkoznak azon, hogy lapátra tegyenek egy olyan vén szipirtyót, mint én.
– Hallgassál rám! Nem ér egy munkahely annyit, hogy az egészséged rámenjen. Egy beteg emberrel nem sokra megy már, neki is sokkal jobb, ha kipihent friss munkaerőt kap a következő héten, és nem egy fárdat fáradtat, kialvatlant.
– Ezt te csak te gondolod így. Ott csahol a csomó éhes száj, aki mind arra vár, hogy valakit kiruúgjanak, illetve ha kidől és megüresedik a helye, már le is csapnak a megüresedett helyére.
Másnap korábban ment be a munkahelyire dolgozni. Bekopogott az irodába a föőnökhöz, hogy beszélni szeretne vele.
– Én megértem magát, Payerné, – kezdte el a kioktatást,–, de tudja, mit csinálok akkor, ha magának egy másfajta beosztást adok? Anarchiát! Nem maga az egyetlen régi munkaerőm. Magának átiírom az egész havi beosztását, utána majd mindenki ezzel fog ostromolni, és én ezt nem tudom megtenni. Fizetésemelést is azért adok csak annyit adok,– és lehetőleg mindenkinek, lehetőleg, – hogy meggátoljam a többiek felháborodását, miért nem kapott ő is, ha mindenki más kapott. Egyet dolgot tehetek meg. Leveszek a fizetéséből, és kevesebb órát kell dolgoznia, de akkor csökkentett fizetést kap. Másra nincs lehetőségem.
– Én nem tudok dolgozhatok kevesebb bérért dolgozni. Éppen kijövök a hónap végéig ebből a pénzből. Két évem van a nyugdiíjig. Ha most lemegyek levesz kevesebb órára és kevesebb bérre fizetésre, akkor minek dolgoztam keményen húsz évetig? Azért, hogy öregségemre ne kapjak rendes nyugdíjat, ami megilletne? Ezt nem vállalom.
– Mást sajnos nem tudok magának felajánlani. Ha nem tetszik, közös megegegyezéssel felmondok már most magának. Megkapja a végkielégítését, ami jár. Nem kötelezek senkit sem arra, hogy ne menjen el máshova dolgozni, hogy ha ugy úgy gondolja, és itt már nem birja bírja. hogy ne menjen el máshova dolgozni. Nem tartóztatok senkit sem ebbéli szándékában.
Nem egyeztek meg. Nem akart felmondani, csak magában átkozta a főnökét, és a pokol legsötétebb bugyrába kiívánta. Otthon el sem mondta a férjének, csak hosszas rábeszélés után. engedve a férji erőszaknak.
– Mondd már, mit számit az a pár százas, ha legalább kevesebbet kell dolgoznod? Gondolj az egészségedre és a tűrőképességeid határára. Előbb–utóbb, majd összeveszel úgyis összevesznél vele, és akkor tesz tenne az utcára. Nem lesz annyi a nyugdiíjad, mint amit kiszámítottál? Örülhet ma az ember, hogy egyáltalán megkapja a nyugdíját és nem sikkasszák sikkasztják el. Mert manapság már ilyen esetek is vannak. Senkit nem érdekel, hogy elég–e az a pénz a megélhetésedre, vagy sem. Tettél volna félre.
– Miből tettem volna félre? Lakás kellett, egy autó is, meg a gyerekeimnket is tanítattamuk. Ennyi csak jár nekem?
– A szád járt. Elviekben igen, de gyakorlatban? Nagyon jól tudod, mit mondanak erre. Van olcsóbb bérlakás is, és nem kell kötelező autót sem tartani. A gyerekeidnek nem fontos az egyetem. Az apjuk sem tudta elvégezni, nekik miért kell? Mert jobb és könnyebb életet szeretnél nekik? Nem lehet. Ma privilégiumok vannak. Egyeseknek lehet, másoknak nem. Ilyen farkastörvények vannak uralkodnak.
– Tudod, ha lehetne, én már holnap kupán vágnám ezt a gazembert. Halálra kereste, lopta magát, mások kiínkeserves munkájából gazdagodott meg. Milyen ember az ilyen, aki sajnálja attól a bért, akinek köszönheti a jólétét?
– Nincs már szocialista látásmód, ahogy te szeretnéd. Haszon és profit. Ez, ami ma dominál.
Egy nap a fia elvitte Payerék fia elkérte az autót, mert egy esküvőre volt hivatalos.
– Odaadom a járgányt, de nekem nehogy ittasan ülj a volán mögé.! Nem ér annyit egy esküvő – morgolódott az apja.
– Nem iszom én soha se sohase annyit, apus. Csak azért viszem el az autót, hogy Ágnest utána hazatudjam haza tudjam szállítani.
Az esküvő napján már éjfél is elmuúlt, de a szeretett gyermeknek se híre, se hamva. Hajnali háromkor ért haza. Kissé csapzottan.
– Mi történt veled?, – szegezte szegezték neki a kérdést az apja szülei.? –
– Elgázoltam valakit. Nem én voltam a hibás. Piros szinbe jelzésen akart átmenni a másik oldalra. Nem tudtam már fékezni. Bevittek véralkohol viszzsgálatra negatiív volt, persze. Nem én okoztam a balesetet.
– És mi van az áldozattal? TudodMegtudtad, hogy ki volt? – aggodalmaskodott anyja.
– Fogalmam nincsen, csak annyit tudok, hogy az autójához akart rohanni a szemközti parlkolóba. Nem vette figyelembe a tilos jelzést, lévén már késő éjszaka volt lévén. Biztosan úÚgy gondolta, nincs már akkora forgalom. Kórházba vitték, de a mentő orvos mentőorvos azt mondta, ha meg is mentik, örök életére nyomorék marad.
– Lassan járj, tovább élsz. De te is vigyázhattál volna. Éjszaka gyakori az ilyen meggondolatlan alak.
– Nem tudtam már mit tenni, édesapa. Féktávolságon belül került elém.
Másnap a munkában váratlan esemény munkahelyén megdöbbentő esemény híre fogadta Payernét: a feleségét Az éÉjszaka a föőnököt balesett érte. Nem vette tudomásul a piros lámpát, eróőszakosan átakart át akart rohanni a zebrán, és egy autó elgázolta. Nagy valósziínűséggel nyomorék fog maradni, hiába műtötték meg azonnal meg. Payerné Az asszony arca hamuszürkévé vált a hir hír hallatára.
– Jól vagy, -kérdezték a kollégák? Jól vagy? – kérdezték a kollégák. – Annyira Ennyire kedvelted a föőnököt?
– Nem, de Eezt azért nem kívántam volna neki – válaszolta és elgondokodott. De a – „A sors útjai kiszámíthatatlanok. Nem biztos, hogy az akaratos kivagyisága minden esetben előnyöket biztosított számára. Vannak törvények az életben, amiket nem lehet büntetlenül megszegni. Ezen sem pénz, sem hatalom, vagy uralkodni vágyás nem segiít. Ő soha sem gondolt soha sem, senkire, semmire. Ugy Úgy gondoltahitte, neki mindent lehet, mert privilégiumai vannak. bizonyos dolgokra. Tévedett, de egy életre kapott választ.”
Pirossal jelöltem a hibákat és kékkel az általam helyettük javasoltakat.
P. Aranka
Kedves Avi!
Ez az írásod egy hétköznapi történet, konyhanyelven megírva.
A hétköznapival nem is lenne gond, ha azt irodalmi alkotás formájába öntötted volna. Így viszont nem több, mint amiket naponta hallhatunk a villamoson, a buszon, a sarki boltban az egymásnak panaszkodó emberektől.
Azt gondolom, még egy elbeszélés is lehet eredeti, jól felépített, izgalmas, ha jól írják meg.
A Gázolásban végig párbeszéd zajlik, sehol egy lélekábrázolás, egy munkában megfáradt, belefáradt férfi (vagy nő, ez is zavaros a történetben) mire eljut addig a pontig, hogy húsz év után a főnöke elé áll és panaszkodik, addig nyilván vívódik, testi, lelki jelei és tünetei vannak a fásultságának, kiábrándultságának. Ezt lehetett volna finoman beleszőni.
Sokkal érdekesebb lett volna, ha megfordítod a sorrendet: a gázolással kezded, és visszafelé göngyölítve mutatod be a gázolás előzményeit.
Egy embert elgázolni, ahogy már sajnos hallottam, a gázolónak, akár vétlen, akár vétkes, hatalmas trauma. Ebből a fiú esetében semmit nem érzek.
A piros színek helyesírási és értelmezési, fogalmazási hibák. Sajnos sokat találtam, és még mindig lehetne javítani.
Sokkal gondosabb, eredeti, érdekes írást várok tőled, lényegesen kevesebb párbeszéddel, több érzelmi megnyilvánulással, körülmény és helyzetleírással.
Bereczki Gizella – Libra
Gázolás
Aznap este is már jóval elmúlt éjfél, mire hazaért. Megpróbált csendben bejutni a lakásba, de a nappaliból világosság szűrődött ki.
— Te még nem alszol?— szólította meg a feleségét?
— Megvártalak, nem tudtam elaludni. Fáradt vagy biztosan. Menj, zuhanyozz,l én addig készítek valamit enni.
— Ne fáradj, nem vagyok éhes. Ilyenkor éjszaka már nem jó enni. Csak felesleges súlyt veszek megint fel magamra.
Levetkőzött, a zuhany alá állt, és bő sugárban engedte magára a vizet. Közben gondolatok cikáztak a fejiben.
— Tennem kell valamit! Ki fogok bukni, úgy fogok járni, mint Tibor. Nincs értelme kibukni két évvel a nyugdíj előtt. Tibor sajnos megtette. Leesett a lábáról egyik percről a másikra. Csak nagy nehezen sikerült megmenteni az életét. Szívtrombózis. A sok idegesség, stressz megbosszulta magát. Pedig csupán csak 56 éves. Most lábadozik már, de soha sem fog már ugyan úgy dolgozn,i mint régen. Nyugdíjazni még nem fogják, mert van addig még jó pár éve. Valószínűleg leszázalékolják, és kap majd valami pénzt, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez meg kevés. Két gyerek. Az egyik most fejezi be az egyetemet, a másik meg katona. A felesége dolgozik még persze, de mi lesz, ha ő is kibukik majd? Ki fogja pótolni a kieső jövedelmet? Ebben a mai világban, amikor alig van munka, és nehéz a megélhetés?
Aztán ismét magára terelődött a figyelme.
— Lassan húsz éve dolgozom ugyan ezen a munkahelyen. Nem bírom az éjszakai illetve a délutáni műszakot. Miért nem kaphatok egy nyomorult szabadnapot közben? Miért kell egyhuzamban ledolgozni az öt napot? És utána sem tudok rendesen pihenni, mert mi az az egy nap? Miért nem kettő, mint másutt? Elviekben kettő lenne, de mire az ember kicsit lelazít, addigra kezdheti elölről. Tennem kéne valamit.
Megtörölközött, magára vette a fürdőköntöst, és kiment a nappaliba.
— Meggyötörtnek látszol. Sok volt a munka ma is?
— Nem csak a munka a baj. A beosztásom. Pocsék, fárasztó. Húsz év folyamatos munka után nem tudok kérni egy jobb beosztást. Régebben azzal küldött el a főnök, hogy nincs embere, szüksége van rám. Most amikor meg rengeteg a munkanélküli és nem kéne megszakadnunk, nem vesz fel embereket. Illetve felvesz, de nekünk régi szakiknak ott kell lennünk, hogy ha a friss új munkaerő valami hibát találna csinálni, észrevegyük és korrigáljuk. Ezek az új munkaerők abszolűt nem akarnak velünk együttműködni. Bennük van egyfajta gyűlölet, hogy a fejük felett állunk, nem hagyjuk őket élni, és hajszoljuk őket. De szólni nem nagyon mernek, mert azt gondolják, akkor holnap ismét az utcára kerülnek. Mi nem kerülhetünk ugyanúgy az utcára? Ki fogja nézni azt, hogy régi munkaerő vagyok? Sokba kerülök már a cégnek. Jogaim vannak, mivel már hosszú idő óta vagyok alkalmazásban. Megszabadulhatnak tőlem bármelyik percben. Mondd, kifizeti azt a végkielégítést, ami kimondva egy szép kis summa, de mennyi ideig van ebből kitartása (mennyi ideig él meg ebből az ember)az embernek? Elolvad az hamar a mai árak mellett. Hol talál az ilyen magamfajta másik munkahelyet? Hiába a szaktudásom, öreg vagyok, pár év a nyugdíjig, és nem adhatják a legalacsonyabb kezdő fizetést. Az ilyenekkel csak a probléma van. Betegeskednek, nem bírnak annyit, mint egy fiatal, és a bérüket sem lehet a minimumra leverni.
Az eddig csendes férj (fogalomzavar: nem a feleség a hallgatóság?) most megszólalt.
— Próbálj beszélni a főnököddel. Nem tehet azért az utcára, mert más beosztást akarsz, és kicsit ki akarod magad pihenni. Jogod van hozzá.
— Jogom? Nekem? Papíron biztosan, de gyakorlatban? Valóban el nem küldhet, de nem köteles másfajta beosztást adni. Ha nem tetszik, fel is út , le is út. Ma már nem sokat gondolkoznak azon, hogy lapátra tegyenek egy olyan vén szipirtyót, (a szipirtyót inkább nőre használják) mint én.
— Hallgassál rám! Nem ér egy munkahely annyit, hogy az egészséged rámenjen. Egy beteg emberrel nem sokra megy már, neki is sokkal jobb, ha kipihent, friss munkaerőt kap a következő héten, és nem egy fáradt kialvatlant.
— Ezt te csak gondolod. Ott csahol a csomó éhes száj, aki arra vár, hogy valakit kirúgjanak, illetve, ha kidől, és megüresedik a helye, már le is csapnak a megüresedett helyre (felesleges szóismétlés, elég a „rá”)
Másnap korábban ment be a munkahelyére. Bekopogott az irodába a főnökhöz, hogy beszélni szeretne vele.
— Én megértem magát Payerné (ez nem női név?),— kezdte el a kioktatást,— de tudja, mit csinálok akkor, ha magának egy másfajta beosztást adok? Anarchiát! Nem maga az egyetlen régi munkaerőm. Magának átírom az egész havi beosztását, utána majd mindenki ezzel fog ostromolni, és én ezt nem tudom megtenni. Fizetésemelést is azért adok csak annyit, és mindenkinek lehetőleg, hogy meggátoljam a többiek felháborodását, miért nem kapott ő is, ha mindenki kapott (szóismétlés, pl. ha mindenki másnak jár) . Egy dolgot tehetek meg. Leveszek a fizetéséből, és kevesebb órát kell dolgoznia. Másra nincs lehetőségem.
— Én nem tudok kevesebb bérért dolgozni. Éppen kijövök a hónap végéig ebből a pénzből. Két évem van a nyugdíjig. Ha most lemegyek, kevesebb órára és kevesebb bérre, akkor minek dolgoztam keményen húsz évet? Azért, hogy öregségemre ne kapjak rendes nyugdíjat ami megilletne? Ezt nem vállalom.
— Mást sajnos nem tudok magának felajánlani. Ha nem tetszik, közös megegyezéssel felmondok már most magának. Megkapja a végkielégítését, ami jár. Nem kötelezek senkit sem arra, hogy ha úgy gondolja, és már nem bírja, hogy ne menjen el máshova dolgozni. Nem tartóztatok senkit sem ebbéli szándékában.
Nem egyeztek meg. Nem akart felmondani, csak magában átkozta a főnökét, és a pokol legsötétebb bugyrába kívánta. Otthon el sem mondta, csak hosszas rábeszélés után engedve a férji (nem a feleségi??) erőszaknak.
— Mondd már, mit számit az a pár százas, ha kevesebbet kell dolgoznod? Gondolj az egészségedre és a tűrőképességeid határára. Előbb utóbb, majd összeveszel vele, és akkor tesz az utcára. Nem lesz annyi a nyugdíjad amit kiszámítottál? Örülhet ma az ember, hogy egyáltalán megkapja a nyugdíját és nem sikkasszák el. Mert manapság már ilyen esetek is vannak. Senkit nem érdekel, hogy elég—e az a pénz a megélhetésedre vagy sem. Tettél volna félre.
— Miből tettem volna félre? Lakás kellett, egy autó is, meg a gyerekeim is tanítattam. Ennyi csak jár nekem?
— A szád járt. Elviekben igen, de gyakorlatban? Nagyon jól tudod, mit mondnak erre. Van bérlakás is, és nem kell autót sem tartani. A gyerekeidnek nem fontos az egyetem. Az apjuk sem tudta elvégezni, nekik miért kell? Mert jobb és könnyebb életet szeretnél nekik? Nem lehet. Ma privilégiumok vannak. Egyeseknek lehet, másoknak nem. Ilyen farkastörvények vannak (szóismétlét! Helyette pl. uralkodnak).
— Tudod, ha lehetne, én már holnap kupán vágnám ezt a gazembert. Halálra kereste, lopta magát, mások kínkeserves munkájából gazdagodott meg. Milyen ember az ilyen, aki sajnálja attól a bért, akinek köszönheti a jólétét?
— Nincs már szocialista látásmód, ahogy te szeretnéd. Haszon és profit. Ez, ami ma dominál.
Egy nap a fia elvitte az autót, mert egy esküvőre volt hivatalos.
— Odaadom a járgányt, de nekem nehogy ittasan ülj a volán mögé! Nem ér annyit egy esküvő.
— Nem iszom én soha se annyit apus. Csak azért viszem el az autót, hogy Ágnest utána haza tudjam szállítani.
Az esküvő napján már éjfél is elmúlt, de a szeretett gyermeknek se híre se hamva. Hajnali háromkor ért haza. Kissé csapzottan.
— Mi történt veled — szegezte neki a kérdést az apja?
— Elgázoltam valakit. Nem én voltam a hibás. Piros szinbe (lámpánál) akart átmenni a másik oldalra. Nem tudtam már fékezni. Bevittek véralkohol vizsgálatra, negatív volt persze. Nem én okoztam a balesetet.
— És mi van az áldozattal? Tudod, hogy ki volt?
— Fogalmam nincsen csak annyit, hogy az autójához akart rohanni a szemközti parkolóba. Nem vette figyelembe a tilos jelzést, lévén már késő éjszaka. Úgy gondolta, nincs már akkora forgalom. Kórházba vitték, de a mentő orvos azt mondta, ha meg is mentik, örök életére nyomorék marad.
— Lassan járj, tovább élsz! De te is vigyázhattál volna. Éjszaka gyakori az ilyen meggondolatlan alak.
— Nem tudtam már mit tenni édesapa. Féktávolságon belül került elém.
Másnap a munkában váratlan esemény fogadta a feleségét (nem a férjet?). Az éjszaka a főnököt balesett érte. Nem vette tudomásul a piros lámpát, erőszakosan átakart rohanni a zebrán, és egy autó elgázolta. Nagy valószínűséggel nyomorék fog maradni, hiába műtötték azonnal meg. Payerné (???) arca hamuszürkévé vált a hír hallatára.
— Jól vagy? — kérdezték a kollégák. — Annyira kedvelted a főnököt?
— Ezt azért nem kívántam volna neki. De a sors útjai kiszámíthatatlanok. Nem biztos, hogy az akaratos kivagyisága minden esetben előnyöket biztosított számára. Vannak törvények az életben, amiket nem lehet büntetlen megszegni. Ezen sem pénz, sem hatalom vagy uralkodni vágyás nem segít. Ő soha sem gondolt soha sem (szóismétlés), senkire semmire. Úgy gondolta, neki mindent lehet, mert privilégiuma van bizonyos dolgokra. Tévedett, de egy életre.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Avi Ben Giora.
