Nézd, Apa, mosolygok,
csak az ég könnyezik erősen,
a világon változnak a dolgok,
itt virágok áznak könnyesőben.
Nézd, a csend is magába fordult,
és néha felzokog a fájdalom,
riaszt, hogy minden eltorzul,
s szétdarabol valóság-bánatom.
Apa, egy kicsit ölelj át,
karod szorítson még egyszer,
nézd, az idő is megállt
a percért, mit nem adna az ember…
Ma igazából Apanap van,
de nélküled már semmit sem ér,
ilyenkor az ég csillagtalan,
két fájdalom, mi bennem összeér.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:03 :: Bakos Erika