Bíró Rudolf : ∞

Nyomtatás

Odakint üvölt a zene, bent a szokol,

Szinkronizált szöveg a nyelvemen,

Énekkar a torkomba már hangol,

Parketta ropog, lábam nyergelem,

Az ablak reszket, szorongva nyílik,

         Majd lassan, magamba

               elszámolok Tízig.

                           Tíz!

Tíz perc séta csupán a holnap,

Hol kolduló lelkem kalácsot kér,

Az üres szívkamra nem konghat,

Lennék galamb, Te pedig templomtér,

És minden órában kongatva benned,

               Az idő múlása,

                lehet-e kezdet?

                          Igen!

Igencsak közhely, mikor a köztér

Bódékból foltozott ünnepi szoknya,

S a két feles között megbújó öszvér,

Vala’ nemzeti hős, most csak cimbora.

S nemzetünk (h)őskora pohárban pang,

               Egy kislány kezében

                Elfújt pitypang,

                       Hervad.

Hervad a csokor, vázába fullad,

Családfa lombra kap, de belül rothad,

Születést ünneplünk, (nem tom’, sokadik,)

Üres kezek nyúlnak, mert vannak jogaik.

Öröklött kenyérből nekem is odahint.

            Mindenki bent van,

              Csak én vagyok

                     Oda-kint.