Ablakpárkányon ciripel az altató,
Szúnyoghálón fennakad a kósza gondolat,
Zümmög a bajbajutott, majd arcon csap
A felismerés, hogy van egy bentlakó.
Duruzsol a táguló szembogár,
Forgácsolt agysejtek közt a szú perceg,
A zajok az inger-küszöbön átesnek,
Csak zsong a fejben a teli méhkaptár.
Álmatlan térben horkol a meleg,
Telihold fénye retinán kopogtat,
Fülledt levegő verejtékkel mosdat,
Ágyam mellé ül, majd megreked.
Bágyadt fülekben zeng a fals kánon,
Hajnali szólamokat ölel a panelsor,
Pillák közt szűkül a világ, ugyanekkor
A nap fénye megtörik a lepkeszárnyon.