Panegyricus
/ünnepi dicsőítő/
Koosán Ildikó
Lásd, ez az ünnep, ha őseim fényét
zengheti lantom,
tetteik, eszmeiségük szép hagyatéka
enyém,
ókori költők, hun fejedelmek gondolatával
villan a kép,
vallást, szentenciákat sorra citálni jó
érvnek tartom,
erkölcsi mélyre feneklett lelkületűek ladikját
látni a parton,
s folyton idézni, amit ésszel és szívvel alkot
a kéz.
Szózatot szólni ősi erővel, úgy ahogy tette
Demostenes,
hősi csatáink érdemét, rangját, híres furfangját
dicsérni elébb,
s a tudás szülte sohasem látott ízes gyümölcsöt
felszedegetni,
birtokba venni, megzabolázva a csúcsot ostromló
zerge tudást,
termékeny korszakát ez hordozza magán
az emberiségnek,
nevüket róni ékes betűkkel felhő-magasra
illene hát.
Illene szólni érdemén, rangján, a tisztelet
hangján
róluk, kik temetetlen, s üreges szemmel
csatamezőkön
porladtak el, velük múlt hitünk, mélyült haraggá
a tiszta alázat.
Lásd, igyekvésem s a lantom az elveszett
jó felé békül,
fénybe emelni mind, kiken szenvtelenül
főhajtás nélkül
masírozott át az utókor, e féktelenül pörgő
huszonegyedik század.
Most mégis inkább Apámra köszöntök,
telt a pohár,
Múzsám! Te segítsd lantom!
Szavakkal ékítem
babérját, fejemet mélyen lehajtom…
Ő, aki lépteim
óvta, vigyázta, sorsa vetíti a példát elém:
„ Harcolj, ne add fel,
bár rút a világ, ha karnyújtásnyira
tőled a cél!”
Mohos a kő, mert mozdulatlan,
vén fák derekán
évgyűrűk nőnek, tettek fénylenek,
őrzi a múlt,
s bennem lásd, legendává nemesülnek…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Koosán Ildikó
