Zsebversek V.
Koosán Ildikó
Nem a szeretet fénytócsáiból
összefércelt tűkörképet akartam,
de élő egészét
a fényvisszaverődés színeinek,
nemcsak nyugalmat, de békét,
nemcsak langyos napsugarat,
hanem perzselést,
botránkoztatóan lángoló szerelmet,
nyomot, amibe beleég
eltöltött éveim csillagjele,
láthatóból a láthatatlant,
fényeim és árnyékaim közti
kikövezett utakat,
ahol naponta viszem
vásárra a bőröm,
hogy megfeleljek magamnak
külön világot akartam
amiben a rend és tisztesség
emberi alapértékeket emel piedesztálra
ahol tudás-harmatcseppektől
duzzad a forrás
évszakok hordják az elégedettséget
kosarainkba
és az előre gyártott paneleknél
sokkal cizelláltabban képesek
előrevinni a tömegek sorsát
de eltévesztettem a kort
ahová születtem
most szembe jön a felfoghatatlan
az érthetetlen, a magány
a maga elkülönülési rigolyáival
az egymásmellettiség, az atomosodás
az űrkorszaki rend, s az érzelemhiány;
Nem a szeretet fénytócsáiból
összefércelt tükörképet akartam,
de élő egészét
a fényvisszaverődés színeinek,
méltóbb körülményeket a túlélésre.
*
Mért, hogy csak itt
a távol magányában
élhető át közelséged
minden rezzenése,
örökbefogadásod bennem,
mikor sejtelmességed
az idő úgy hozza elém,
mint messziről jött üzenetet,
az évek viszontagságai közt is
megmaradt hűsítő érintéseid.
*
mert gyarló az ember,
hinni a misztikus erőben
ez hajlamosítja,
módot keres jóindulatához
utat találni,
s áldozatokkal elnyerni kegyét;
*
úgy vagy itt velem,
mint napi kenyerem
falatkáiból épülő csodaház,
balzsamír, elixír,
ékkőgyűjtemény,
sziporkafény, örömzene;
*
felcicomázza versét,
mint anyja a szende szüzet,
benne van mind,
indulatában amit a költő
szólni szeretne;
metafora nyújt élvezetet,
érdemes ötletnek
ad menedéket,
ide a jó költő pihenni indul
gondolatát, szerelmét beleérzi,
akárha őérte születne,
csakis önmagáért az ének
*
ami az ember-lelkeket fűzi össze
s legtöbbször holtig tartó kötelék
láthatatlan kapocs lesz mindörökre
sodorhat bárhová egymástól az ég.
* * *
2018 június 26.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:03 :: Koosán Ildikó