Bátai Tibor : Fülszöveg [E/2-ben]

                                           Elsőként egy „csoportkép” ugrik be, egymás vállát ölelő csatárláncban állsz

                                           a három tizenéves fiaddal, combközépig a  Balaton vizében – ma 

                                           is olyan büszkeség jár át laposra diétázott hasadat és keskenyre 

                                           tornáztatott csípődet felidézve, amely simán fölér azzal, amit 

                                           egy jól sikerült szonettkoszorú elkészülte után érezhet a szerző –,

                                           aztán már gátszakadásszerűen áradnak a strófák, amelyek az évek 

                                           során megtörténtek veled, és bár tehetségedből meg becsvágyadból csupán

                                           töredékük szöveggé formálására futotta, mégis leírják egész

                                           eddigi pályádat: az ujjongás, amellyel a magasba emelted első-

                                           szülöttedet, majd az ikreidet toltad a dupla széles babakocsiban, 

                                           a hübrisz, amely asszonyod közeledő sziluettje láttán kerített a 

                                           hatalmába alig néhány hónappal szülését követően (s azóta is),

                                           meg akkor, amikor már családapaként megvédted egyetemi doktori

                                           disszertációdat, s először írhattad neved elé a frissen növesztett

                                           bűvös két betűt, a megilletődöttség, amely a rendszerváltozás után,

                                           kormányfőtanácsossá kinevezésed átvételekor fogott el, azután

                                           pedig a fiúk esküvőin meg az unokák születésekor újra meg 

                                           újra — ha belegondolsz, úgyszólván egyetlen vers az életed, így, bár mindig

                                           kínosan kerülted ezt a szót, lassan elfogadod, mégis csak poéta vagy.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Bátai Tibor
Szerző Bátai Tibor 369 Írás
1969-ben, még gimnazistaként vetettem papírra az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több írásomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és a 2018-ban Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ 2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ ∙A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyertem az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. 2018 áprilisában átvehettem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.