Csak graffittal tudok színezni.
Diszkriminált-színvakság ez.
A szürke, megélt hétköznapok
impresszionista ábrázolása.
A gyerekek mások.
Ők színezik az életet,
csupa pasztelnek látnak
minden
utcasarkot,
aluljárót,
lakótelepet,
a családi Utolsó vacsorát.
Én is gyerek voltam.
Szerettem festeni
színekkel.
Anya mindig fehér
pólót adott rám,
hogy lássa, mennyire belemélyedtem
az alkotásba.
Így duplán dolgoztam:
a lapon a képzelet,
a ruhán a valóság
mosódott össze.
Színesnek láttam,
és anyám engem.
Boldog volt,
majd felnőttem.
Kinőttem a pólóm,
a festék kiszáradt,
és azon a szájon már
nem ült mosoly.
Csak csend, ami
örökké tart.
Azóta színezek graffittal.
