Minden egyszerű, valahol bonyolult.
Ahogy egy részeg alatt fekszik a pult,
egymás támaszai. Üvegek koccannak
a tekintettel, testek moccannak
egyet – rögzült lendülettel. Üresek
mint a szívkamrában hagyott rekeszek.
Láncdohányos ujjak kotorásznak
a levetett életben, lehet, találnak
valamit, lehet, arrébb löknek engem.
Párszor befoltozott zsebben fekszem,
az öngyújtó és a sörbontó mellett.
Nevető izmom rég alulfejlett.
Korsót markoló ujjlenyomataid
áznak le arcomról, s mondataid
egytől egyig életre vajúdott próbák.
Mint a pultra csöpögött csendtócsák.
Csak állok melletted – apa – érvekkel,
mert a bárszékig, még most sem érek fel…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Bíró Rudolf
