Világunk: képzelettér.
A tanya és a Zagyva-gát között álltam.
Szürke égbolt, hóesésbe veszett láthatár.
Hívott a gáton túli táj, a folyó.
Hószakadásban még sosem láttam.
Fel a gátoldalon s meglátom,
amiben tavasztól őszig sokszor gyönyörködtem.
Arcom feltartottam a havazásnak.
Nem mentem fel,
a valóság
látványa utáni vágyban
lefestődött a fehér ártér,
ágas-bogas ártéri fák,
sötét víztükör, táncoló hópelyhek –
érdektelen lett a valóság.
Akárcsak a hangok.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: dudás sándor
