Először volt a sóhaj, aztán lett a hang,
a hanggal jött az óhaj, az óhajjal a baj.
Másodszor lett a szó is, azokból lett a mondat,
a mondat haraggá érett, a haragból erőszak
költözött a szívbe, a szív meg zakatol,
rögök utaznak benne mélyen valahol.
A vérből lett az árnyék, árnyékból a csend,
a csend pedig néma, tátogó sóhajt teremt.
